KözéletA Kukatündér ismét üzent

2011. november 23., szerda
 

Második alkalommal üzent a Kukatündér, a Zöld Kapocs munkaközösség tagjainak. A Kukatündér üzenetei elnevezésű programsorozatot a város óvodáinak és iskoláinak pedagógusai hozták létre, hogy az intézményekben zajló környezeti nevelésről könnyebben cserélhessenek tapasztalatot,

 

 

 

 

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Oldalkosár utcai óvodájában gyűltek össze a város pedagógusai, a Zöld Kapocs munkaközösség tagjai, hogy idén már második alkalommal átbeszéljék, értékeljék és megosszák egymással az intézményekben zajló környezeti nevelés kapcsán szerzett pedagógiai tapasztalatokat.  

 

„A Kukatündér üzenetei programban minden intézményből egy-egy kijelölt pedagógus vesz részt. Az ide tanévben, a munkaközösség vezetőjével Walterné Böngyik Teréziával közösen azt a feladatot tűztük ki célul, hogy különböző „üzeneteket” adunk át egymásnak, amit a környezeti nevelőknek a gyerekekkel közösen kell megoldaniuk. Az első ilyen feladatot a mi óvodánk kapta. Termésekből és újrahasznosított anyagokból kellett játékokat készítenünk. Az elkészült munkákból még egy kiállítást is rendeztünk. A következő „üzenetet” mi adjuk tovább, ami már az adventi időszakhoz kapcsolódik. A cél természetesen az, hogy a gyerekeket játékos formában a környezettudatosságra tanítsuk, hogy megértsék a szelektív hulladékgyűjtés és a környezetvédelem szabályait és fontosságát.” – foglalta össze a program lényegét Meszlényiné Hegedűs Judit környezeti nevelő és óvodapedagógus.

 

A foglalkozásokon készített fotósorozatból is jól láthatták a munkaközösség tagjai, a program hasznosságát. Megismerhették azt a társasjátékot is, amivel a gyerekek a szelektív hulladékgyűjtés szabályait sajátíthatják el.

 

A résztvevő pedagógusok, nem csupán a Kukatündér üzeneti kapcsán megoldott feladatokkal ismerkedtek meg. Az óvoda célul tűzte ki azt is, hogy az intézményben zajló más projekteket is megosztja a városi kollégákkal. Így esett szó Kovácsné Meszlényi Stella tolmácsolásában a Bázisovi programról, amiben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszttel karöltve dolgozik az intézmény. Péter Kitti pedig a Dohányzás vagy Egészség Óvodai Kiegészítő Programot mutatta be, amit saját bevallásuk szerint a pedagógusok még nem is ismertek.

 

Az óvodában rendszeresen zajlanak hasonló projektek és foglalkozások, amelyek között a családi napok sem ritkák. Ludescherné Maksa Zsuzsanna óvodai intézményegység vezető megfogalmazásában, „mindamellett hogy sikeresen zajlanak le a programok az óvodában, a szülőknél is tetszést aratnak a különböző nevelési formák, mint például a Kukatündér program, vagy éppen a rendszeres jóga, néptánc és angol nyelvismereti foglalkozások.”

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.