SportA Kosársuli a második helyről várja 2019-es esztendőt

2018. december 22., szombat
 
A Kosársuli a második helyről várja 2019-es esztendőt

Szuperrangadón lépett pályára pénteken a Vásárhelyi Kosársuli: Tóth Tamás listavezető csapata a tabellán második Bajai Bácska otthonába látogatott.

 

 

 

 

 

 

 

A Duna-partiak az utóbbi hetekben elég rapszodikus teljesítményt nyújtottak, míg a mieink kiváló játékot mutattak, így joggal bízhattunk abban, hogy diadallal zárnunk az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulóját, egyben az idei esztendőt.

 

Ez sajnos nem így lett, de voltak olyan periódusai a találkozónak, ahol úgy érezhettük, összejön a siker. Már az elején megléptek a hazaiak, ültek kosaraik, főleg Pongó volt elemében. A kissé enervált Kosársuli nem találta a ritmust sem támadásban, sem pedig védekezésben. S noha a nyitónegyed végén Vas triplájával már két pontra is felzárkóztunk, Kövágó-Laska gondoskodott arról zsákolásaival, hogy hat ponttal menjen a Baja a játékrész végén.

 

A második tíz percre is maradt a hasonló forgatókönyv, a Jakab és Vukicevic vezette vendéglátók tartották a fórt, míg mi Molnár Bence vezényletével igyekeztünk kapaszkodni. Nagy hármasa a félidei eredményt állította be – 37-44-ről azonban állt már fel a Vásárhely nem egyszer ebben a szezonban.

 

Ez még ha csak ideiglenesen, de most is összejött. Hiába kezdte meg termelését Pongó, a bajaiak tízese - Kelemen Balázsnak és Béres Nándornak hála kétszer (és mint később kiderült, utoljára) átvettük a vezetést 50-49-nél, valamint 54-53-nál. A negyed vége ismét a hazaiaké volt, Ágfalvi percei és kékmezes hibák következtek, ám még mindig reménykedhettünk a fordításban.

 

A záró játékrész azonban egy csapásra elhessegtette a reményeinket a pontszerzést illetően. Rosszul kezdtünk, percekig nem szereztünk kosarat, míg a sárgák Pongó és Kövágó-Laska által gyakorlatilag már hét perccel a vége előtt eldöntötték a meccs végkimenetelét. A hajrában pedig hiába kapaszkodtunk, közelebb lopakodni nem sikerült, így a hazaiak 90-71-re nyertek, és visszavették a vezetést a tabellán – azaz 2019-et ők kezdhetik éllovas pozícióból, míg mi a harmadikból.

 

NB I/B Zöld csoport, 13. forduló:

Bajai Bácska FKE-Vásárhelyi Kosársuli 90-71 (19-13, 25-24, 17-18, 29-16)

 

Baja, MNÁMK csarnok. Vezette: Praksch, Menyhárt, Földi.
Baja: Nagy 6/6, PONGÓ 31/9, Pálkerti 5, Jakab 16/3, Vukicevic 13,
Csere: Ágfalvi 10, Kovács 2, Kövágó-Laska 7, Goldring -.
Vezetőedző: Cservék Csaba

Kosársuli: MOLNÁR 19, Kelemen 8, Varga 6, Bálint 8, Vas 15/3,
Csere: Pavlovics 6, Perák -, Béres 6, Börcsök 3/3.
Vezetőedző: Tóth Tamás

 

Tóth Tamás: „Az egész mérkőzés alatt, de főleg az utolsó negyedben rossz döntéseket hoztunk a védekezésben, így ritmustalanná vált a támadójátékunk is. Egy extra játékossal, Pongóval volt erősebb nálunk a Baja, a különbség túlzó. Remek őszt zártunk, gratulálok a játékosaimnak! Kellemes ünnepeket kívánok minden sportbarátnak!”

 

Sajnos az U20-as csapat sem tudott nyerni, az utolsó két negyedben a Baja jócskán felülkerekedett, így viszonylag sima, 106-73-as győzelmet aratott.

 

 

Január 12-én, szombaton immár hazai környezetben javíthat a Kosársuli – a Salgótarján ellen kezdik meg a bajnokság második felét, egyben az új évet.

 

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szimbolikus búcsú az iskolától

Szimbolikus búcsú az iskolától

Az Eötvös három végzős osztályának 70 diákja az egészségügy, az informatika, a sport, a közgazdaság és a szépészet szakmákban fognak tevékenykedni.
A harmadik pert is elveszítette a polgármester

A harmadik pert is elveszítette a polgármester

Elmarasztalta a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Pétert a helyi kórházra tett kijelentései miatt. Itt a részletes indoklás és a bírság.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.