KözéletA Kormányhivatal megkapta a Péczely épületét

2013. április 12., péntek
 
A Kormányhivatal megkapta a Péczely épületét

Április 11-én hódmezővásárhelyi képviselőtestület közgyűlésén arról határoztak, hogy a Kálvin János tér 4. szám alatti volt Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény épületét térítésmentesen használatba adják a Csongrád Megyei Kormányhivatalnak.

 

 

 

Az impozáns, eklektikus és reneszánsz jegyeket hordozó középület eredetileg a zsidó hitközség székháza volt. 1893-ban kezdték építeni Petrecz Pál tervei szerint. Benne a hitéleti helyiségek mellett 1894-ben nyílt meg a Központi szálloda, ám a helybeliek inkább "zsidó kávéháznak" nevezték. Az épület, az Izraelita Nőegylet rendezésében, számos jelentős kulturális eseménynek adott helyet. Előadást tartott benne József Attila, Hont Ferenc, Ascher Oszkár stb. A zsidóság deportálása után leventeotthon, majd 1945 után egy ideig a MADISZ működött benne. 1957-től 54 éven át szolgálta a hódmezővásárhelyi zenei oktatást.

 

Olvassa el ezt is!

Új játszótér épülhet Vásárhelyen

Új játszótér épülhet Vásárhelyen

Újabb játszótér építését határozta el a vásárhelyi Tiszta Szívvel Egyesület. Az egyesület a Hódtói Sportcentrum közelében egy önkormányzati tulajdonú telekre tervezi az új játszóteret.

Eddig a különböző jótékonysági akciók és koncertek után befolyt pénzből a Népkertben, a Damjanich és a Kodály Zoltán utcában épültek játszóterek.

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

A kétnapos Majális programja

A kétnapos Majális programja

Ismét a Népkertben lesz a kétnapos Majális, elsején pénteken és másodikán, szombaton. A Vásárhely Kártya tulajdonosok számára ingyenes lehetőségek.
Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 19. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Ütős hétvége a Hódtóiban
Ütős hétvége a Hódtóiban Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.