KözéletA kormány lépni akar belvíz ügyben

2015. február 7., szombat
 
A kormány lépni akar belvíz ügyben

Február 11-én dönt a kormány a belvízi védekezéshez szükséges források átcsoportosításáról - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén elmondta, jelenleg mintegy 100-120 ezer hektár áll tartósan víz alatt, elsősorban az ország keleti, délkeleti térségében. A belvíz már több helyen nehezítette az őszi betakarítást, és akár 150 ezer hektár is kieshet az idén a művelésből, komoly nemzetgazdasági kárt okozva ezzel.

A földművelésügyi és a belügyminiszternek a február 11-ei kormányülésen kell beszámolnia arról, hogy a vízügyi igazgatóságok milyen forrásokat igényelnek a belvízmentesítés felgyorsítására. Az ehhez szükséges, a költségvetésen belüli rendkívüli átcsoportosításról ezen az ülésen dönt is a kormány - közölte a miniszter.

Lázár János kifejtette, az elmúlt időszak eredményei bizonyítják, hogy nem feltétlenül van szükség új belvízelvezető rendszerekre, az elmúlt száz évben épült csatornák megfelelő karbantartással képesek lennének a víz elvezetésére. A védműveknek a közmunkaprogram keretében elvégzett megtisztítása több helyen is évtizedek óta jelentkező problémákat oldott meg - tette hozzá.

 

Eközben az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság mind a 8 belvízvédelmi szakaszán működnek szivattyútelepek. A Vásárhelyi Híreknek küldött jelentésből kiderül, az igazgatóság szivattyútelepei közül jelenleg 34 szivattyútelep 24 órás üzemben, 37 szivattyútelep I. fokú készültség mellett üzemel. Az igazgatóság területén a belvízi elöntés nagysága 46.800 hektár, ebből 26.400 hektár a vetés-szántó. A legnagyobb elöntött terület Csongrád megyét érinti, ahol 37.000 hektár van víz alatt. Meg kell jegyezni, az elöntések nagysága a talaj telítettsége miatt – a szivattyúzások ellenére is - várhatóan csak lassan fog csökkenni, mivel a téli időszakban sem a párolgás, sem a növényzet nem segíti a belvizes helyzet javulását.

 

Az igazgatóság területén a beérkezett adatok szerint I. fokú belvízvédelmi készültség 5 településen van érvényben: Újszentiván, Pitvaros, Szatymaz, Szentes, Felgyő. II. fokú készültség 11 településen van érvényben: Balástya, Kistelek, Dóc, Csanytelek, Kunszentmárton, Csengele, Kömpöc, Eperjes, Hódmezővásárhely, Domaszék, Nagymágocs.

 

Olvassa el ezt is!

Ingyen óvodai étkezés szeptembertől

Ingyen óvodai étkezés szeptembertől

Lázár a Visszhang utcai fórumon jelentette be, a kormány döntött arról, hogy ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyermekeknek ősztől, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk.

Zebra portalanítás

Zebra portalanítás

Hódmezővásárhelyen is napi szinten tapasztalható, hogy olyan megalázó feladatokkal bízzák meg őket, melyek súlyosan csorbítják önbecsülésüket, önértékelésüket.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.