BulvárA korizás egyelőre jegelve

2018. november 16., péntek
 
A korizás egyelőre jegelve

Már csak víz és hideg idő kell és idén télen lehet korizni a Kossuth téren. A két feltétel közül az első azonnal teljesíthető, míg a másodikra még várni kell.

 

 

 

 

 

 

 

Hiába prognosztizálnak hidegebbre forduló időt, a jég megvastagodásához, illetve a tartós megmaradásához állandó hideg idő, ideális esetben mínusz 5-6 fok kellene. Viszont ha 10 fok fölé megy tartósan a hőmérséklet, ráadásul a nap is süt, akkor a friss jég teteje kásás, vízfoltos lesz. A tíz centiméter vastagságú jégréteg viszont már magát is hűti.

Most még csak jósolni lehet, hogy - a szokás szerinti időben, Mikulás érkezésének idejére - vajon a birtokba vehetik-e a jégpályát a vásárhelyiek.

 

 

Talán kevesen tudják, hogy a jégpálya, illetve a gép a város saját tulajdona. 2005-ig bérelte a város, majd 2006-ban közbeszerzési eljárás során megvásárolták.  Azóta minden évben felállítják a sportolni vágyók legnagyobb örömére. 2006-2010 között a Kossuth tér adott helyet a műjégpályának. Miután a díszburkolat nehezen viselte a viszontagságokat 2010-ben a Hódi Pál és a Zrínyi utca találkozásában állították fel a pályát. 2012-ben új helyen, az Andrássy út és a Sétáló utca találkozásánál jelölték ki a műjégpálya helyét.

2014-ben került vissza a műjégpálya a Kossuth térre. Akkor végre belátták, hogy nem volt a legjobb helyen az Andrássy és Rapcsák András utca kereszteződésében. A kerékpáros közlekedés hónapokig nehézkessé vált, de sok szülő a zsúfoltságra és - főként a kisgyermekesek -  a szeles, huzatos utcasarokra panaszkodtak. A műjégpálya a Kossuth téren, a környező épületek díszkivilágításával, és a karácsonyi fényfüzérekkel valódi ünnepi hangulatot áraszt. 

 

2010-hez hasonlóan idén, ismét a Zrínyi utca és a Kossuth tér találkozásánál alakították ki a pályát. 8 éve a tér átépítése, idén a tram-train munkálatai miatt kellett új helyre tenni.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Időben jelzett és ezzel életet mentett

Időben jelzett és ezzel életet mentett

Az Ábrai Károly utcából érkezett a lakossági bejelentés, miszerint a fürdőszobában elhelyezett szén-monoxid jelző készülék sípoló riasztással jelez.
Érmes sikerek Olaszországban

Érmes sikerek Olaszországban

A Hód Fitness SE. sportolói is ott voltak Európa egyik legrangosabb megmérettetésén és mint évek óta, most is bizonyították hazai és nemzetközi hírnevüket. Eredményekkel és képekkel.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.