Kultúra, oktatásA képekben rekedt idő

2015. október 3., szombat
 
A képekben rekedt idő

A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjas festőművésze, Szabó Ábel alkotásaiból nyílik kiállítása Csend címmel vasárnap délután a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. 

 

 


    

A november végéig látható kiállításon a művész 26 alkotását ismerhetik meg a látogatók a múzeum földszinti termeiben.
    

Szabó Ábel festőművész 1974-ben született Kolozsvárott. Középfokú tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Pásztor Gábor, Eszik Alajos voltak a mesterei. 1998-ban végzett grafika szakon, majd az ezredfordulót követően talált rá realisztikus ábrázolásmódjára. "A realista festészet számomra a világ elhanyagolt dolgainak újbóli megismerését jelenti" - vallja Szabó Ábel jellegzetes stílusáról.
    

A Sensaria csoport tagjaként már tíz éve állandó kiállítója a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak, és a hódmezővásárhelyi festőszimpóziumnak is rendszeres résztvevője. Munkásságát 1998-ban Kondor Béla-díjjal, majd Derkovits Gyula-ösztöndíjjal ismerték el; a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon 2007-ben és 2013-ban Galyasi Miklós nívódíjjal, 2011-ben Endre Béla mesterdíjjal tüntették ki, 2014-ben a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrije egyhangú döntéssel ítélte meg részére a kiállítás fődíját, a Tornyai-plakettet.

"Szabó Ábel nem tesz mást, mint az emberi építő tevékenység nyomait, mondhatni következményeit ábrázolja. Képei azonban nem csak az épített környezetet, az urbanisztikai egységet rögzítik, hanem a benne rekedt időd, mivel felismerte, hogy az idő múlását ábrázolni kell. Képein az elmúlt ötven-hatvan évben keletkezett, aztán az eszmékkel együtt változni és pusztulni kezdett környezet tűnik fel az ábrázolás adott pillanatába sűrítve" - írta róla Bárdosi József művészettörténész.

Október 4-én, vasárnap az Őszi Tárlat megnyitását követően, 13.30-kor a Tornyai Múzeumban Nátyi Róbert művészettörténész ajánlja az érdeklődők figyelmébe a Tornyai-plakettes művész tárlatát. 

 

 

Olvassa el ezt is!

Izgalmas, színes, hangulatos, színvonalas

Izgalmas, színes, hangulatos, színvonalas

Nem változtattak a több évtizede meghatározott „ars poetica”-n, vagyis deklaráltan realista, ábrázoló, illetve figuratív törekvések fóruma az Őszi Tárlat. Képekkel!
Újabb lehetőségek az ember számára a Marson

Újabb lehetőségek az ember számára a Marson

Szeptember 28-án tudománytörténeti bejelentést tett a NASA. A mai sajtótájékoztatót az egész tudományos világ tűkön ülve várta. Képekkel!
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.