SportA Junior Úszó EB első napjának összefoglalója

2016. július 7., csütörtök
 
A Junior Úszó EB első napjának összefoglalója

Késely Ajna arany- (800 m gyors) és Márton Richárd bronzérme (400 m gyors) révén két dobogós helyezéssel kezdték a magyarok a hódmezővásárhelyi Junior ifjúsági Európa-bajnokságot. Késely ráadásul óriási korosztályos csúccsal diadalmaskodott.

 

 

 


 

Tegnap elkezdődött a régóta várt ifjúsági úszó Európa-bajnokság Hódmezővásárhelyen. A viadal, amelyet a maga nemében a jövő évi budapesti vizes-világbajnokság főpróbájának szánnak, és amely alkalmas lehet arra, hogy a „megszokott” fővárosi és debreceni helyszínt követően, újabb vidéki bázis bizonyítson.

 

A város a kontinensviadal lázában ég, s a medencében a magyar úszók sem maradtak adósak a jó teljesítménnyel. A leány 50 m mellett leszámítva a tegnap délelőtti programból minden számban középdöntőbe vagy fináléba jutottak a magyarok. A leány 200 m pillangón speciel négyen is továbbléphettek volna, Bonecz Boglárka, Berecz Blanka, Barócsai Petra és Bokros Blanka Melinda is az első hat között zárt, de a sportági szabályok szerint csak az első kettő léphetett a legjobb 16 közé. Közülük  Berecz (2:10,95) és Bonecz (2:11,89), délután sem hibázott, és ma az éremért úszhat.

 

Akárcsak Milák Kristóf 50 m pillangón, pedig délelőtt csak a 18. lett, s csak más országok túl nagyszámú jó teljesítményei miatt lépett tovább, a 16 között viszont már ötödik idővel (24,30) kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé. Ott aztán a hetedik helyen zárt (24,42).

 

Gyurinovics Fanni 100 m gyorson, míg Kovács Benedek 100 m háton túlórázott a döntőért, hiszen a 16 között holtversenyben végeztek a nyolcadik helyen. Gyurinovicsnak a váltóversenyt követően már nem maradt ereje, így dán riválisa döntőzhet. Kovács ellenben legyűrte a francia Maxence Orange-ot.

 

Korábban csak két-két évjárat képviselői indulhattak az ifjúsági Európa-bajnokságon, de éppen a hazai szövetség elnökének, Gyárfás Tamásnak a javaslatára szinkronba hozták az évjáratokat a korosztályos világbajnokságokon indulókéval, így Hódmezővásárhelyen az 1998-2001 közötti fiúk, továbbá az 1999-2002-es születésű lányok szerepelhetnek.

A nap legszebb élményeit nem ők, hanem Márton Richárd és Késely Ajna hozta.

 

A Budafóka XXII. SE fiúúszója 400 m gyorson szállt vízbe, és remek teljesítménnyel a dobogó harmadik fokáig jutott. Az újságíróknak nagy mosollyal mondta: „Az elején éreztem, hogy extázisban úszom, de borzasztóan kemény meccs volt. Nagyon örülök az időnek, amely a legjobbam, különösen annak fényében, hogy fülgyulladás miatt kihagytam egy hetet. Csak foltokat láttam a többiekből, mert belefolyt a víz a szemüvegembe, így csak érzésből kapartam. Örülök, hogy sikerült.”

 

Késely Ajna (képünkön) pedig mintha el sem fáradt volna, olyan folyékonyan és persze a tőle megszokott bájjal nyilatkozott ugyanott, miután megnyerte a 800 m gyorsot. A táv nagy részében egyébként együtt haladt a mezőny, de a Kőbánya SC 14 éves, egyre csiszoltabb gyémántja az utolsó százon faképnél hagyott mindenkit. A 8:34,37 idejével pedig három korosztály (14-16) csúcsát írta át, közte Csabai Judit 1988 óta fennálló rekordját is (8:36,03). Ugyanott a legjobbjától sokkal elmaradó Juhász Janka a 14. helyen zárt (8:52,72).

„Hihetetlen érzés – örvendett Késely. – Hallottam, hogy mindenki kiabál, s bár végig rettenetesen fájt az úszás, minden erőmet beleadtam. Egyszer megfordult a fejemben, hogy júj, csak második leszek, de akkor még inkább rákapcsoltam. Két egyéni számom van még, szeretnék hasonló eredményeket elérni bennük.”

A negyedik egyébként a 100 m gyors lett volna, de mivel közvetlenül a 800 m előtt rendezték a középfutamot, inkább visszalépett.

 

Nem úgy a 4×100 méteres gyorsváltótól, amely vele, Barócsaival, Gyurinoviccsal és Márka Adriennel a negyedik helyig jutott. A fiúk sem vallottak szégyent, a Milák, Németh Nándor, Reményi Ármin, Márton kvartett ötödikként ért célba. A szakértő Sós Csaba meghatottan méltatta a stafétákat, hiszen a világversenyeken sokszor rajtkőre sem lép magyar váltó, ezúttal pedig a mindkettő pontszerzőként zárt.

A vegyesúszó lányok közül már a nap első fináléjába is nagy meglepetésre kerülő Horváth Lili hatodikként (4:50,65), míg Szilvási Gérta a nyolcadikként (4:51,48) ért a falat.

Az Eb előtt tartott sajtótájékoztatón a Vásárhelyi Hírek az érmes esélyekről kérdezte Hargitay András felnőttkapitányt, aki akkor három-öt érmet remélt.

Kettőt már meg is szereztek a fiatalok.

 
 
VH-Utánpótlás
 

Olvassa el ezt is!

Indul a Junior Úszó EB

Indul a Junior Úszó EB

Negyvenhét országból, mintegy 750 versenyző érkezett Hódmezővásárhelyre a 43. Arena Junior Úszó Európa-bajnokságra. A négy nap részletes programja!
 A visszaesés a vidéki megyékben a válságot idézi

A visszaesés a vidéki megyékben a válságot idézi

Az előző év első negyedévéhez képest a Dél Alföldön 1,4 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. Ezzel a régiók között a negyedik helyen áll.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.