Kultúra, oktatásA jelenben ott a múlt

2013. október 12., szombat
 

Október 12-én, szombaton 44. alkalommal rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola az Ismerd meg Vásárhelyt! című vetélkedőjét.

 

 

 

 

 

Lehet, hogy csodálkoztak a Hódmezővásárhely belvárosában közlekedők, amint azt látták, hogy sok-sok fiatal, zömében kétkerekűre pattanva, kezében egy papírlappal épületeket, domborműveket nézeget. Vagy éppen az Andrássy, a Szőnyi és a dr. Rapcsák András utca épületeiről próbál informálódni. Ők valamennyien a város hét oktatási intézmények diákjaiból alakult csapatok voltak. Az idén 29 középiskolai és 18 általános iskolai csapat jelentkezett a városfelfedező vetélkedésre.

 

Az első fordulóban egy képtotót töltöttek ki. A versenyfeladatot összeállító tanárnő, Pap Éva e feladatsor összeállításánál is a várostörténet jeles épületei és még híresebb lakói széles skálájára irányította rá a figyelmet. A kérdéssorban szó és kép volt a város hajdani földesurairól, a régmúlt vásárhelyi hírességeiről, egyházi személyekről, vásárhely leghíresebb cigányprímásáról, de előkerült a régészet, a történelemírás és a mezőgazdaság is.

A városkutatás lebonyolításában részt vettek az oktatási intézmény pedagógusai, vezetői, korábbi igazgatóhelyettese, valamint Kovács István tanár úr, aki 44. éve szervezte a versenyt.

 

Eredmények:

 

Általános iskolák:

Helyezés

Csapat

Név

Iskola

1.

18.

Horváth Roland, Csábi Áron

Varga Tamás Álatlános Iskola

2.

12.

Sinka Borbál, Sinka Regina

Németh László Gimn. és Ált. Isk.

3.

2.

Gazsi Ádám, Magyar Gergely

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola

4.

7.

Kovács Petra, Hevesi Adél

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola

5.

15.

Mucsi Tamás, Stefula Máté

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

6.

5.

Farkas Ágnes, Bodrogi Katalin

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola

Középiskolák:

Helyezés

Csapat

Név

Iskola

1.

22.

Kerbel Dániel, Szabó Carmen

Eötvös József Szakképző Iskola

2.

18.

Berbekár Balázs, Vígh Dávid

Kalmár Zsigmond Tagintézmény

3.

23.

Sándor Kitti, Szabó Dávid

Eötvös József Szakképző Iskola

4.

19.

Kónya József, Zsoldos Edina

Eötvös József Szakképző Iskola

5.

28.

Dani Zsolt, Nagy Patrícia

Eötvös József Szakképző Iskola

6.

2.

Kovács Edina, Tálai Bonifác

Corvin Mátyás Tagintézmény

 
 
Forrás: Földesiné Laurinyecz Mária
 

Olvassa el ezt is!

Stars of Hope – a remény csillagai

Stars of Hope – a remény csillagai

Mérnyei Ilona: Egy rossz hétkezdés után, iszonyat jó érzés kitombolni magunkat, kiadnunk magunkból a feszültséget, vagy esetleg szerelmi bánatunk van. Képekkel!
A rendes lányok miért nem lesznek gazdagok?

A rendes lányok miért nem lesznek gazdagok?

Mennyi időt és pénzt fordítasz önmagadra? Igen elterjedt tévhit, amit sajnos a reklámok is sugallnak, hogy a megérdemlem érzését tárgyak vásárlásával lehet kiváltani.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.