Kultúra, oktatásA Hot Jazz Band születésnapi koncertje az Erkel Színházban

2015. október 19., hétfő
 

A Kossuth-díjjal kitüntetett Hot Jazz Band immáron 30 éve gazdagítja a hazai könnyűzenei élet palettáját. Almási István polgármester is a zenekarban muzsikált.

 

 

Fotók: Eifert János

 

 


A Hot Jazz Band október 16-án az Erkel Színházban teltházas koncerttel ünnepelte fennállásának 30-ik évfordulóját. A vendégek: Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra , Szekeres Adrien, Csíki Kamarazenekar, Georghius Kamarazenekar, Erdélyi Dániel vezényletével, a bendzsózenekar (Hungarian Banjo Kings), valamint Bóbis László táncművész, kétszeres sztepptánc-világbajnok és csapata a Happy Hoppers elbűvölték a boldog békeidők, a két háború közti hazai dallamok és táncok szerelmeseit.

A közönség – köztük Almási István hódmezővásárhelyi polgármester és felesége - gyakori vastapssal, hangos ovációval köszönte meg az egyes műsorszámokat, és ünnepelte a jubiláló zenekart, amelynek tagjai Bényei Tamás (trombita, bendzsó, ének), Bera Zsolt (harsona, ének), Fodor László (klarinét, altszaxofon, ének), Szabó Lóránt (gitár, bendzsó), Juhász Zoltán (bőgő) és Galbács István – (dob, mosódeszka).

 

Mint arról már a Vásárhelyi Hírekben többször írtunk, a zenekar egyik tagja, Bera Zsolt, Hódmezővásárhelyen született.

Pályáját így foglalja össze a Hot Jazz Band internetes oldalán található önéletrajzában: „Amikor az óvoda középső csoportjába jártam, a futballozni imádó bátyám, aki mellesleg hegedülni is tanult, beíratott a helyi zeneiskola zeneóvodai foglalkozására. Talán arra számított, hogy a későbbiekben az én hangszertokom lesz a másik kapufa az akkori Lenin tér füvén. Mindenestre 6 évesen furulyázni kezdtem, majd egy év elteltével trombitára váltottam. Ezen a hangszeren 5 évig tanultam. Ebben az időszakban ismerkedtem meg néhány "dixieland-es" dallammal az iskola fúvószenekarában, amiket társaimhoz hasonlóan én is nagy kedvvel játszottam.

Úgy 11-12 éves lehettem, amikor először felmerült a zenei továbbtanulás lehetősége. Tanárom, Ivanics Bertalan tanácsára a hetedik osztály második félévében elkezdtem harsonázni. A váltás olyan eredményes volt, hogy egy év múlva felvettek a szegedi Konzervatóriumba. 15 évesen szintén vásárhelyi konzis társaimmal és Vásárhelyen tanuló barátokkal dixieland zenekart alakítottunk. Első fellépésünk 1985 őszén volt Hódmezővásárhelyen, ahol az "Etióp éhezőkért" elnevezésű segélykoncert egyik műsorszámaként teljes repertoárunkat eljátszhattuk. Ez összesen 5(!) szám volt. A zenekart kottákkal és tanácsokkal Almási István látta el, aki később a csapat klarinétosa majd vezetője lett.

Időközben leérettségiztem, majd felvételiztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tanárképző Intézetébe, ahol további 4 évet tanulhattam a kiváló Simon Istvántól. A diploma megszerzése után Budapestre kerültem, ahol az Oldsmobile Dixieland Band tagja lehettem a zenekar megszűnéséig. A rengeteg fellépés, koncert, valamint "Papa Fleigh" stílusos trombitajátéka nagy hatással volt rám. 1994 nyara óta vagyok tagja a Hot Jazz Band-nek." - olvasható a vásárhelyi Bera Zsolt önéletrajzában.

 

A 2015-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Hot Jazz Band immáron 30 éve gazdagítja a hazai könnyűzenei élet palettáját. A nemzetközileg is elismert zenekar a háború előtti magyar filmek slágereinek és a jazzkorszak népszerű amerikai szórakoztató-zenéjének eredethű megszólaltatója. Az együttes munkásságával életre keltette és ápolja az 1920-as,’30-as,’40-es évek Magyarországának elfeledett, pótolhatatlan kulturális értékeket hordozó zenei világát. Az Erkel Színházban bemutatott születésnapi koncert mintegy összefoglalója művészetüknek. A vastaps nekik szólt…

 

Olvassa el ezt is!

Gyermekkarácsony 2015-ben is

Gyermekkarácsony 2015-ben is

Idén nem csökkent a Gyermekkarácsonyra meghívott vásárhelyi gyerekek száma. Tavalyival megegyező számú családot lát vendégül a város.

Kívülről is megújult az egykori Korzó Mozi

Kívülről is megújult az egykori Korzó Mozi

Az igen lepusztult belső tereket már felújította a helyi Hit Gyülekezete. Most megújult Vásárhely egyik legismertebb helyi védettségű épületének homlokzata is. Külső belső képekkel!
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.