SportA HLKC U9-es csapata bejutott az országos elődöntőbe

2013. április 23., kedd
 
A HLKC U9-es csapata bejutott az országos elődöntőbe

Április 21-én, vasárnap Kecskeméten rendezték az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság, Badó László Régió Döntőjét az U9 (2003) korosztálynak.

 

 


 

Csongrád és Bács-Kiskun Megye hat legerősebb csapata küzdött meg az első három továbbjutást érő helyezésért. A vásárhelyi kézilabdás lányok a megyei döntőből második helyen jutottak tovább.

 

A csoportmérkőzéseken egy biztos győzelem mellett, becsúszott egy nem várt verség a hazaiaktól, így csoport-másodikként a keresztjátékban a papíron legerősebb, Kézilabda Szeged SE csapatával találkoztak. Ellenük most sem sikerült a bravúr, így a bronzmeccsen újra a kecskeméti sportiskolásokkal csaptak össze. A mérkőzésnek a bronzérem megszerzése mellett az Országos Elődöntőbe való továbbjutás volt a tétje, így kemény meccsre volt kilátás. Szerencsére a lányoknak helyén volt a szívük, és a csoportbeli botlást jóvá téve győzelemmel zárták a napot és kiharcolták a továbbjutást.

 

 A Régió Döntő végeredménye:

 

1. Kézilabda Szeged SE
2. Algyői Sportkör
3. Hódmezővásárhelyi LKC
4. Kecskeméti Sportiskola
5. Gézengúz UKC Kalocsa
6. Lajosmizse
(továbbjutott az 1-3. helyezett csapat)

 

Felső sor: Banga Endre edző, Vörös Nikolett, Prikler Borbála, Jakab Anna, Ollé Luca; Középső sor: Mácsai Zsófia, Farkas Réka, Rácz Vivien, Ocsovszky Nikolett; Elől: Mohácsi Szintia, Kovács Gréta

 
 
Forrás: hlkc
 

Olvassa el ezt is!

Irány a Vadaspark 2013-ban is a Vásárhelyi Hírek kedvezményével

Irány a Vadaspark 2013-ban is a Vásárhelyi Hírek kedvezményével

Ismét 20 százalék kedvezménnyel látogathatják a Szegedi Vadasparkot a Hódmezővásárhelyi Járási Tankerület és az egyházi intézmények  óvodásai, általános -, és középiskolásai.
Föld napi élmények a vásárhelyi Kubikoknál

Föld napi élmények a vásárhelyi Kubikoknál

A kissé viharvert környezet sem volt akadálya annak, hogy a Szent István Általános Iskola felsősei, a Föld Napja alkalmából egy jókedélyű, izgalmas feladatokkal teli délelőttöt töltsön el. Sok képpel!
620 alkotó 1500 alkotás

620 alkotó 1500 alkotás

A zsűri június végéig dönt arról, hogy mely műveket tekintheti meg a közönség az október első vasárnapján nyíló Őszi Tárlaton.
Újabb fejlemények kastély ügyben

Újabb fejlemények kastély ügyben

A működtetést a szabadkígyósi és a békéscsabai önkormányzatokkal közösen valósítanák meg; megírták Lázár János építési és közlekedési miniszternek.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.