
Március 2-án, szombaton a Hódtói Sportcsarnokban rendezték az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság leány U10 (2002) korosztály Badó László Régió Döntőjét.
A hat csapat részvételével zajló versenyen Csongrád és Bács-Kiskun megye 3-3 legerősebb csapata lépett pályára, és küzdött meg a három országos elődöntőt érő továbbjutó helyért.
A HLKC U10-es csapata végig kiegyensúlyozott játékkal, 3 győzelem mellett egy vereséggel végül is a második helyen zárta a napot, csupán a döntőben kellett meghajolniuk a kétségkívül legerősebb csapat, az országos döntőbe is jó esélyekkel pályázó szegedi Éles Kézilabda Iskola SE csapata előtt. A Régió Döntőben így papírforma eredmény született, totális Csongrád megyei sikerrel, hiszen mindhárom továbbjutó megyénkből került ki.
Eredmények:
A csoport
Kézilabda Szeged SE – Gézengúz UKC Kalocsa 14-9
Béke utcai Ált. Iskola Szeged (ÉKI) – Kézilabda Szeged SE 23-7
Gézengúz UKC Kalocsa – Béke utcai Ált. Iskola Szeged (ÉKI) 5-30
A csoport végeredménye:
1. Béke utcai Ált. Iskola Szeged(ÉKI)
2. Kézilabda Szeged SE
3. Gézengúz UKC Kalocsa
B csoport
Fekete István Ált. Isk. Lajosmizse – Hódmezővásárhelyi LKC 6-24
Kecskeméti Sportiskola – Fekete István Ált. Iskola Lajosmizse 7-5
Hódmezővásárhelyi LKC – Kecskeméti Sportiskola 18-5
B csoport végeredménye:
1. Hódmezővásárhelyi LKC
2. Kecskeméti Sportiskola
3. Fekete István Ált. Iskola Lajosmizse
Elődöntők:
Béke utcai Ált. Iskola Szeged(ÉKI) – Kecskeméti Sportiskola 24-2
Hódmezővásárhelyi LKC – Kézilabda Szeged SE 11-4
3. helyért Kecskeméti Sportiskola – Kézilabda Szeged SE 3-9
1. helyért Béke utcai Ált. Iskola Szeged(ÉKI) – Hódmezővásárhelyi LKC 29-13
Végeredmény:
1. Béke utcai Ált. Iskola Szeged(ÉKI)
2. Hódmezővásárhelyi LKC
3. Kézilabda Szeged SE
4. Kecskeméti Sportiskola
5. Gézengúz UKC Kecskemét
6. Fekete István Ált. Iskola Lajosmizse
Gaál Adrienn edző: “A csoportmérkőzéseket könnyedén vettük, a keresztjátékban a KSZSE-vel már nehezebb dolgunk volt, de sikerült győztesen elhagyni a pályát. A biztos továbbjutásunk ezzel eldőlt. Az Ékivel küzdöttünk meg az első helyért, sajnos 10 percet tudtak pihenni a lányok az utolsó két meccs között, és ez érződött is. Nem sikerült gólt lőnünk és a védekezés is szétesett, kikaptunk. Ettől függetlenül gratulálok a csapatnak, és örülök hogy mindenkinek tudtunk játék lehetőséget adni és ezt gólokra tudták váltani a lányok. Folytatás az Országos Elődöntőn!"
Kis Márk edző: “Úgy vágtunk neki a hétvégének hogy kötelező a továbbjutás! A csoportot magabiztosan megnyertük és a Lajosmizse, Kecskemét elleni mérkőzéseken gyakorolhattuk az előre megbeszélt védekezési és támadási formákat, variációkat!A Kszse elleni elődöntő nem úgy kezdődött, ahogy elterveztük de a kezdeti megingásokat az első félidő végére kiküszöböltük. A második félidőre látványos játékkal előrukkolva magabiztos győzelmet arattunk. Következhetett a döntő az Éles Kézisuli ellen. A lányok nagyon rosszul kezdték a mérkőzést, az előre megbeszélt taktikai utasításokat figyelmen kívül hagyva nagy hátrányba kerültünk. A mérkőzés további részében a hátrány ledolgozása és annak csökkentése volt a célunk. Végül vereséget szenvedtünk, de 2. helyen továbbjutottunk az Országos Elődöntőbe! A csapat először jutott Országos Elődöntőbe, amely némi boldogságra adhat okot de az utolsó meccs miatt maradt bennem egy kis hiányérzet!"