SportA HLKC a tabella élén

2016. március 16., szerda
 
A HLKC a tabella élén

Rangadóhoz illő nagyszerű hangulatban, tömött lelátó – közel 400 néző – előtt került sor az NBII Dél-Kelet csoport szombati rangadójára Vásárhelyen a Balogh Imsi Sportarénában, melyen a bajnoki tabellát vezető Szarvast fogadták a vásárhelyi kézilabdás lányok.

 

 

Fotó: Blaskovics Tibor

 

 

Nagy várakozás előzte meg az összecsapást, hiszen a mérkőzés eredménye a szorosnak ígérkező bajnokság végső sorrendjére is befolyással lehet.

Szerencsére a nagy tét nem nyomta rá a bélyegét a mérkőzésre, jó tempóban, gyors gólváltással indult az összecsapás. Sebestény Fanni beállós posztról kétszer is eredményes tudott lenni, de a vendégek gyorsan válaszoltak. Egyik csapat sem fogta vissza magát, oda-vissza működött az „adok-kapok”, aztán a félidő derekától fokozatosan sikerült a HLKC-nak leszakítania a vendégcsapatot (12-7, 25. perc). A Sebők, Vuletic, Tószegi belső hármas állandó veszélyt jelentett a szarvasi kapura, de ezúttal a szélső és beállós játékuk is jól működött, így megnyugtató, 4 gólos előnnyel (16-12) vonulhattak a félidőre.

 


A pihenő után varázsütés-szerűen indult a második játékrész, sorozatban négy gólt lőttek a vásárhelyiek, amire nem érkezett válasz. A vendégcsapat azonban ekkor még nem adta fel, Szűcs és Buzási szélről szerzett góljaival valamelyest faragott a hátrányából (22-15, 41. perc). A HLKC-ban azonban hatalmas tartás volt ezen a mérkőzésen, minden pályára lépő játékosuk óriási akarattal és hittel játszott. A szarvasiak szemmel láthatóan nem találták az ellenszert a szigorú védekezésük ellen, a kapuban pedig Kothencz egyik legjobb meccsét játszotta.

 

Támadásban Vuletic, Tószegi  és Sebestény is sorra eredményes volt átlövésből, a két szélen pedig Kónya és Kránitz villogott. A végjáték közönségszórakoztató játékot hozott, 10 góllal is vezettek már az egyre jobban széteső vendégcsapat ellen, akik szemmel láthatóan nehezen viselték el a nagyarányú vereségüket. A meccs utolsó perce fergeteges hangulatban zajlott, lelkes közönség felállva, vastapssal köszöntette az idei bajnokságban legjobb teljesítményét nyújtó csapatot. A szurkolóinak nem kellett csalódniuk, egy kifejezetten magas színvonalú és tempójú mérkőzésen teljesen megérdemelt győzelmet arattak a szarvasiak ellen. A végeredménynek köszönhetően a két csapat helyet cserélt a bajnoki tabellán, az egymás elleni eredménynek és jobb gólkülönbségünknek köszönhetően 6 fordulóval a bajnokság befejezése előtt a HLKC átvette a vezetést.

 

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság – 14. forduló

Hódmezővásárhely, Balogh Imsi spcs. – 350 néző

Hómezővásárhelyi LKC – Szarvasi NKK 34-25 (16-12)


Játékvezetők: Babicz Gábor, Haskó Tamás
Versenybíró: Dr. Nádasdi Tamás

HLKC: KOTHENCZ – KÓNYA 6, TÓSZEGI 5, VULETIC 10, SEBŐK 2, KRÁNITZ 6, SEBESTÉNY 5,  Cs: Komáromi (k), SZÉKESI, SZABÓ, Németh, Becsei, Sajtos, Hegyi, Szőke, Blaskovics

 

Gaál Adrienn edző:  „Mind a 16 játékos – azok is, akik most nem léptek pályára – egész héten mindent megtettek azért, hogy most meglegyen a 9 közte. Nagyon nagy csapatmunka volt. A meccs előtt elmondtam, hogy nem baj ha hibázunk, csak javítsuk ki és bátran próbálkozzanak. Megértették, hogy mekkora tétje volt ennek a mérkőzésnek. Ha akarunk valamit, ha osztályt akarunk váltani, akkor most nem szabad beleülnünk a fotelbe. Ez a meccs megvan, kipipáltuk, de lesznek még nehéz meccseink és nem szabad csak a mezünket felküldeni a pályára, hiszen bárki meglephet még bennünket. A lányok most örülhetnek, de keddtől helyre teszem őket, hogy újból képbe legyenek és ugyanúgy csinálják a dolgukat, ahogy eddig is.”

 

Junior mérkőzés

Nem volt egy súlycsoportban a két együttes, így egyoldalú játékot hozott a mérkőzés, ami kiütéses hazai győzelemmel zárult.

NBII Dél-Kelet csoport junior kézilabda bajnokság – 14. forduló

Hódmezővásárhely, Balogh Imsi spcs. – 150 néző

Hódmezővásárhelyi LKC – Szarvasi NKK 50-14 (26-9)

Játékvezetők: Horváth Ádám, Kovács Gergő
HLKC: Áncsán – Bálint 4, Szabó 4, Klemm 10, Földesi 13, Sajtos 8, Becsei, Cs. Balogh (k), Blaskovics 1, Kandó 7, Molnár S., Balog, Gulyás, Kovács 3
A Szarvas gólszerzői: Fabó 4, Mester 3, Keller 3, Tasgyik 2, Dévai 1, Majoros 1

 

Kis Márk edző: „A mérkőzésre kitűzött célt teljesítettük, ehhez gratulálok a lányoknak.”

 
 
Forrás: HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Csak négy ponton múlott

Csak négy ponton múlott

Hiába nyújtotta idei legjobb játékát a Vásárhelyi Kosársuli, mégis kikapott a az Óbudai Kaszások elleni szombati bajnokin a kék-sárga csapat.
Lesznek idén fecskéink?

Lesznek idén fecskéink?

Már évek óta tavasszal, Vásárhelyen is az eget kémlelik azok is, akiket pár éve még zavart a sok fecskefészek. Azonban egyre kevesebb érkezik. Vajon mi lesz idén?
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.