Vásárhelyi Hírek: Rendszeresen vannak író – olvasó találkozóid. Milyen a közönség, milyen véleményeket, vagy éppen milyen kritikákat kapsz a könyveid kapcsán?
Szurovecz Kitti: Az a tapasztalatom, hogy a könyveimet nagyon széles korosztály olvassa. Van 11 éves kislány is köztük, és van 65 éves nagymama is. Nagy szerencsémnek tartom, hogy ilyen széles réteget meg tudok szólítani. Nagyon változó hogy hányan jönnek el. Voltam olyan találkozón, ahol öten voltunk és mégis nagyon meghitt családias, jó kis beszélgetés tudott kialakulni. Volt olyan is ahol hatvanan jöttek le és persze az ember ennek nagyon örül, hogy ilyen sokan kíváncsiak rá.
A fővárosi könyvbemutatón, majdnem kétszázan voltunk, és ez egy katarktikus élmény egy írónak. Volt, aki Szlovákiából jött át, de tudok olyanról is, hogy Szerbiából érkezett olvasom, aki nagyon sok órát utazott azért, hogy az elsők között vehesse kézbe a legutóbb megjelent Fényemberek című kötetemet. Ilyenkor csak pislogok nagyokat, hogy mivel érdemeltem ki ezt a nagy szeretetet.
VH: Milyen kérdései vannak a közönségnek?
Sz.K.: Nagyon érdekli az olvasóimat általában, maga az írás folyamata, hogyan születik meg bennem egy történet, hogyan állok neki a megírásának, honnan van türelmem befejezni, készítek-e vázlatokat. De érdeklődnek arról is, hogyan oldom meg az életemet kisgyermekes anyukaként úgy, hogy főállásban újságíróként dolgozom, miközben félévente 600 oldalnyi írás kerül ki a kezem alól.
Éjszaka írok, buszon írok, fejben írok, telefonba pötyögök sms - ként, ha egy olyan gondolatsor eszembe jut, amit később felhasználhatok. Munkahelyemen ráérő időmben, kávézóban riportalanyra várva, tehát egészen elképesztő egzotikus körülmények között születnek a regényeim.
Amikor egy könyv készül, nálam fejben már megvan az egész történet, amikor még csak a negyedénél járok, már tudom mi a végpont. Nagyjából már azt is, hogyan fog a cselekmény felépülni. De hát emberek vagyunk, a hétköznapokban rengeteg impulzus ér bennünket és sokszor, amit meglátok, vagy tapasztalok a világban, az is formálja a történetet. Ezek a kis gondolatfoszlányok amiket leírok, lehet, hogy száz oldallal később kerülnek be a megfelelő helyekre. Az nagyon érdekes, hogy mindig ezek a légből kapott dolgok azok, amiket az olvasók megszeretnek és visszaidéznek személyesen, vagy a blogokban. Tehát, ami valós érzelmi dologból alakult ki, az mindig bejön, úgy látom.
VH: A család hogyan tolerálja a munkádat, mennyire megértőek, vagy épp nem azok?
Sz.K.: Ők túl sokat ebből nem éreznek, mert mindig igyekszem akkor írni, amikor ők nem tartanak rám igényt. Kisfiam, Ádám, öt és féléves és óvodás, tehát napközben megoldott a kérdéskör. Azon pedig nagyon igyekszem, hogy mikor ő otthon van és aktív idejét éli, foglalkozzak és játsszak vele minden nap. Akkor kezdek el írni, mikor ő elalszik. Párom Gergő, most másoddiplomázik, neki tanulnia kell, úgyhogy rendkívül toleránsak vagyunk egymással szemben. A vasárnap nálunk szent és sérthetetlen. Ilyenkor kirándulunk és együtt van a család.
Egy pici hegyi faluban, pontosabban egy völgyben lakunk, Budapesttől 30 kilométerre. Sok az erdő és sok a hegy, és nagyon sok gyönyörű területet lehet felfedezni anélkül, hogy az ember egy forintot is költene, vagy több napon át utazna. Nagyon sokat barangolunk a szabadban együtt. Egyébként mindig főzőcskézek valami finomat a fiúknak, az írástól függetlenül tehát abszolút hétköznapi családanya életét élem.
VH: Ma ugyan még csak szombat van és te mégsem vagy otthon. Ádám ne hiányolja ilyenkor anyát?
Sz.K.: Anya éppen most négy napig folyamatosan otthon volt. Sajnos lebetegedtem. Pénteken már ő sem volt oviban, én meg jobban lettem, így egész nap játszottunk. Most pedig ott van nagymama, aki vigyáz Ádámra. Őt is nagyon imádja. Ilyenkor minden játék- móka- kacagás az egész nap. Alig várták hogy becsukódjon mögöttem az ajtó és eljöjjek otthonról, mert ha nem vagyok otthon, akkor olyasmit is szabad, amit egyébként nem mindig.
VH: Milyen terveid vannak a jövőben? Következő találkozó, következő könyv?
Sz.K.: Decemberre van két meghívásom, az egyik Szegedre, a másik pedig a Dunántúlra. Általában egy könyv megjelenését követően három hónapig folyamatosan hívnak az országban mindenfelé. Most jön a Karácsony is, ami minden könyvkiadó álma is, mert ilyenkor fogynak a legjobban a könyvek. Mert hát sajnos már luxuscikké vált a könyv. Ebben az egy hónapban, decemberben derül ki, hogy valójában az új könyvem mennyire sikeres, vagy nem, mennyien olvassák, hiszen általában csak ilyenkor engedhetik meg az emberek maguknak, hogy könyvet vegyenek szeretteiknek ajándékba. Úgyhogy egyelőre még izgulok.
Kapcsolódó cikkünk:
A Fényemberek és vásárhelyi rajongói