Kultúra, oktatásA helytörténet elkötelezettjei

2016. április 1., péntek
 

„Annak titka, hogy egy civil szervezet – sok másikkal ellentétben – hosszú éveken, évtizedeken át működik az, hogy értékek mentén végzi tevékenységét” – fogalmazta meg március 31-én délután köszöntőjében Dr. Miklós Péter, a Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság idei évkönyve bemutatóján.

 

 

 

 

Az eseménynek otthont adó Emlékpont igazgatója elmondta: az idén negyedszázados társaság tevékenységét olyan motivációk, mint a szülőföld szeretete, a múlt iránti elkötelezettség és a vásárhelyiség megtartása és átadása határozták meg.

 

A török hódoltság alatt a város iratai elpusztultak, azonban a 18. század végétől már számos dokumentumot őriz a Hódmezővásárhelyi Levéltár, amelynek igazgatója, Szenti Csilla előadásában kiemelte: a társaság névadója, Szeremlei Sámuel volt az, aki értő gondossággal rendezte először ezt az anyagot, és amelyből a város történetét részletesen bemutató, ötkötetes monográfiát állított össze. A rendszerváltás után számos civil szervezet kezdte meg működését a városban, közöttük az olvasókörök és a Szeremlei Társaság is – emlékeztetett a levéltárvezető, emlékeztetve, hogy a helytörténeti szervezet első vezetőjének a levéltár nyugalmazott igazgatóját, Herczeg Mihályt választotta.

 

„A társaságot 1991 februárjában tizenegy helytörténész alapította, és a tagok tevékenysége nyomán szakcikkek százai, monográfiák, és életrajzok láttak napvilágot a levéltári és múzeumi kutatások mellett a személyes visszaemlékezések feldolgozása eredményeként” – erről a társaság jelenlegi elnöke, Benkő László beszélt, hozzátéve: 1996-ban jelent meg az első évkönyvük, és az idei jubileum megünneplésének része lesz a Történetek a jövőnek címmel kiírásra kerülő pályázatuk is.

 

Az alapító tagok közül Szigeti János – az Emlékpont történészével, Nagy Gyöngyivel beszélgetve – a társaság előzményeként említette az 1964 és 1985 között megjelent Vásárhelyi tanulmányokat, valamint a Tornyai Társaságot, míg a szintén alapító Farkas Ferenc felidézte: a társaság 25 évvel ezelőtti névválasztás során felmerült a Szent Korona Társaság név is, ám amikor kiderült, hogy a „név már foglalt”, akkor határoztak Szeremlei nevének felvételéről.

 

Presztóczki Zoltán, az egyesület titkára az idei évkönyvben az 1879-ben, nemesi családban született Kamocsay Gáborról megjelentetett tanulmányát ismertette

 

A délután záró előadásában Béres Dezső az évkönyvben a költő és dalszerzőről, Nyizsnyay Gusztávról írt tanulmányáról elmondta: a dalszerző részt vett az 1848-49-es szabadságharcban dalaival a tábortüzek mellett lelkesített, azonban a fegyverletétel után a Délvidéken keresett menedéket. Nyizsnyay dalárdát alapított Vásárhelyen, amelynek az idén negyvenéves fennállását ünneplő Városi Vegyeskar magát utódjának tekinti, amelynek vezetője, Búza András az előadáson a dalszerző néhány dalát is bemutatta.

 
 
Forrás: Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen jubilál a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület

Vásárhelyen jubilál a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület

A Honismeret Napja részeként ünnepi konferenciát tartanak Csongrád megye településeinek épített és szellemi értékeiről.
Hiába való füstölgés

Hiába való füstölgés

Félévig Vásárhelyt is elárasztja a jó pár kéményből dőlő bűzös fekete füst. A háztartási hulladékok otthoni elégetése során mérgező anyagok szabadulhatnak fel. 

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.