SportA hazai pálya lökést adhat a Kosársulinak

2018. február 1., csütörtök
 
A hazai pálya lökést adhat a Kosársulinak

Nem lesz könnyű dolga a Vásárhelyi Kosársulinak, ha változtatni akar rossz szériáján az NBI B csoportos bajokság felsőházában.

 

 

 

 

 

 

A kék-sárgáknak nem áll túl jól a szénája, mondhatni éppen csak döcög a szekér ebben az idényben. Múlt héten Miskolcon kapituláltak Vasék, akik előtte Nagykőrösön sem jártak több sikerrel, szombaton pedig a 6. Vasas Akadémiát fogadják otthonukban.

 

A hazai pálya azonban adhat némi lökést a vásárhelyieknek, akik eddigi összes győzelmüket a Hódtói Sportcsarnokban gyűjtötték össze. A piros színnel jelzett, elit B csoportban jelenleg a 14., utolsó helyen tanyázó együttes eddig 4 győzeleménél tart. Idén januárban az MTK-t győzték le, de a TF ellen is csak hajszálon múlt a diadal. Az utóbbi ütközetekben Molnár Bence teljesített rendre jól, hiányoznak viszont a stabilan jó produkciók, melyből 5-6-ra legalább szükség lenne ahhoz, hogy az erős mezőnyben jól szerepeljenek a Csongrád megyeiek. Ez a recept valószínűleg a fővárosiak ellen is hatásos lehetne.

 

Hosszú utat járt be a szezont Szabó Péterékhez hasonlóan nem túl jól indító Vasas Akadémia. A tavaly még első osztályú fővárosiak azóta már a legjobb négy közelébe küzdötték magukat, és nyilván nem szívesen csúsznának hátrébb a tabellán. Faragó Péter fiai eddig nem csak otthon vitézkedtek: idegenben, egyedüliként fektették két vállra a listavezető Oroszlányt. Közülük Katona, Boros és Andrássy mellett a nemrégiben még a Szedeákban pattogtató Moravcsik Áron keserítheti meg leginkább a Kosársuli kosarasainak életét.

 

Február 3-án 18:30-kor kezdődik a Kosársuli – Vasas találkozó.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

3000 vásárhelyi katonaáldozat acélba örökített emléke

3000 vásárhelyi katonaáldozat acélba örökített emléke

Az I. Világháború vásárhelyi katona áldozatainak emléket állító impozáns alkotásnak a Kossuth téren március 14-én lesz az avatása. Képekkel.
Három pontrúgásból, három gól

Három pontrúgásból, három gól

Az NB III-as bajnokságban is ellenfélnek számító SZEOL SC ellen folytatta a felkészülést a Hódmezővásárhelyi FC. Ötgólos meccs, hazai vereséggel.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.