SportA Halesz soron most a dunántúliak voltak a jobbak

2014. szeptember 21., vasárnap
 

Jánossomorján két hete elmosta az eső a helyiek és a vásárhelyi Beavers meccsét. A Baseball Szövetség döntése értelmében egyszer kellett csak találkozni, szeptember 21-én Hódmezővásárhelyen.

 

 

Fotó: Damó Adrienn VH©

 

 

Vasárnap délben a város szélén lévő Halesz soron önerőből kialakított pályájukon remek napsütéses idő fogadta a két csapatot, tét a döntőbe jutás volt.

Ennek előzménye, hogy Vásárhelyen már néhány éve meghonosították az egyik legnépszerűbb amerikai sportágat, a baseballt. A Hódmezővásárhelyi Beavers (Hódok) tavaly megnyerték a területi bajnokságot és jogot szereztek az indulásra az NB III-ban.

 

A vasárnapi meccsen a Beavers vezetett egészen az 5. inningig de az inning végén a Rascals vette át a vezetést. A 2. inningben a Jánossomorja játékosa Kiss Mátyás egy "home run-al" 2 pontot hozott a Rascals-nak. Sajnos hazai környezet mellett a szurkolói biztatás sem segített a vásárhelyieken, mert a meccs a Jánossomorja győzelmével végződött, 12:8 -as végeredménnyel.

 

 

A baseball szabályairól : 

(Ha nem értette meg, többször is elolvashatja! Ha akkor sem, nézzen meg egy Beavers meccset élőben!)

 

A baseball alapszabályai egyszerűbbek, mint azt sok ember gondolja. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, két csapat közül az nyer, amelyikben több ütőjátékos ér körbe a pályán (ehhez négy bázist kell megérinteni)

Egy kezdőcsapatban 9 játékos van. A baseballt nem időre játsszák, általában minimum két és fél, maximum négy óra hosszán át gyötrik egymást az ellenfelek. A 9 játékrészt (inninget) végig kell játszani különböző szabályok hatalmas különbségek után már a hetedik inningben lehetőséget adnak a befejezésre.

Egy inning két fél inningből tevődik össze. X csapat az egyikben támad (üt) a másikban pedig védekezik. Pontot mindig csak a támadó csapat tud szerezni.

Meddig tart egy fél inning? Addig amíg a védekező csapat három támadó játékost ki nem ejt a játékból. Kiejteni lehet ground outtal, ilyenkor az ütő pattogó labdát üt, a védő pedig hamarabb eljuttatja a játékszert az egyesen álló társának, mint hogy a támadó odaérne.

A flyout egy kicsit könnyebb módja a kiejtésnek, a levegőbe ütött lasztit a védő addig kapja el, amíg le nem esik a földre. A támadó futhat amennyit akar, az elkapás után ő kiesett a játékból.

A dobó is ejthet ki támadó embereket. Ez a strikeout, amikor a dobó három jó dobást helyez el a strike zónába. A zóna az ütőjátékos térdétől a mellkasáig tart.

Ha nem sikerül egyik kiejtési mód, tehát a támadó egy jó ütéssel eljut minimum az egyes bázisig (vagy a dobó négy rossz,=nem a strike zónába= dobás után sétáltatja és juttatja az egyesre), akkor megkezdődhet a harc a  pontokért.

A bázison lévő, ütőből futóvá váló Ló Béla célja, hogy körbeérjen. Ehhez kell a társak segítsége, az utána következő ütőknek kell eljuttatniuk a hazai bázisig - ugyanúgy jó ütésekkel- ahol elkönyvelhetjük a pontszerzést.

Ennek a legegyszerűbb módja a mindenki által ismert hazafutás (home run), ekkor az ütő kiüti a pályáról a labdát és egy tiszteletkört futva érintenie kell ugyanúgy a hazai bázist, csak itt nem kell megszakadnia.

Egy ütő maximum 4 pontot tud szerezni egy suhintásból. Ez akkor következik be, ha három bázisra is felkerült 1-1 társa és üt egy hazafutást. Az előtte lévő három futót így maga előtt tolja, plusz még ő is megérinti ugye a hazai bázist, voálá!

Az ütő a bázisokon lévő futókat mindig tolja maga előtt (a futók nem előzhetik meg soha egymást és egyszerre egy bázison csak egy ember lehet!), ezért nem elég ha egy baseball csapatban van egy jó játékos, itt mindenkinek egy hullámhosszon kell teljesítenie, máskülönben szétesik a támadójáték.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megpecsételődött a volt suli sorsa?

Megpecsételődött a volt suli sorsa?

Viharos körülmények kísérték a kiürítést, volt ülősztrájk, petíció és némi vádaskodás, miszerint a Praktikernek, vagy más multinak kell a hely.
Fotóklub a fókuszban

Fotóklub a fókuszban

Rögtön az első klubnapon megduplázódhatott a Lucien Hervé Kamera Klub tagjainak a száma. Szombaton már kisebb szakmai foglalkozássá vált a tagjelöltek fotóinak értékelése.
Megújulhat a Városi Könyvtár

Megújulhat a Városi Könyvtár

100 százalékos támogatással 490 millió 620 ezer forintot nyert Hódmezővásárhely a Városi Könyvtár átfogó energetikai korszerűsítésére.
Négyéves a tramtrain

Négyéves a tramtrain

Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
 

És ezt már olvasta?

Ajándékozás a Városházán
Ajándékozás a Városházán A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Rolleres balesete Vásárhelyen
Rolleres balesete Vásárhelyen Nem szállt le az elektromos rolleréről, körültekintés nélkül haladt át és egy személyautó elütötte.
 
Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust
Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust December12-én este a bajnoki éllovas Kozármislenyt fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában.
 
A Kosársuli visszacsúszott a 10. helyre
A Kosársuli visszacsúszott a 10. helyre A Dunaharaszti DH Basket vendégeként a Kosársuli nagyon sima vereséget szenvedett a tabella élmezőnyéhez tartozó ellenféllel szemben.
 
Készen állunk a mesterséges intelligenciával támogatott oktatásra?
Készen állunk a mesterséges intelligenciával támogatott oktatásra? A mesterséges intelligencia fejlődése óriási lendületet vett az elmúlt években, és napjainkra beszivárgott az élet minden területére, így az oktatásba is.
 
A Wenckheim kastély ügy - epilógus
A Wenckheim kastély ügy - epilógus A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.