KözéletA görögkeleti templom belső felújítására is van pénz

2011. november 14., hétfő
 

Hódmezővásárhely belvárosában hamarosan nem csak kívülről, hanem belülről is megújul az 1783-1807 között épített egyhajós, síkmennyezetes copf, vagyis a klasszicizáló későbarokk stílusú görögkeleti templom.

 

 

Képeinken: önkormányzati, múzeumi, építőipari szakemberek szemléje a kriptafeltárás helyszínén (Fotó: VH)

 

 

A Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs Program részeként az önkormányzat a külső homlokzatot és a tetőt, míg az egyházközösség a belső tereket újítja fel pályázati forrásból. Ez utóbbi munkálatokat felgyorsíthatja, hogy az egyházmegye a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól 38 millió forint támogatást nyert.

 

A külső munkálatok is némi megtorpanás után folytatódhatnak. Mucsi László a Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda vezetője elmondta, a templom mindkét oldalán két viszonylag nagy kiterjedésű kriptát találtak, amelyek megfelelő műemléki és nem utolsó sorban kegyeleti rendezéséig akadályozta a templom kültéri munkálatait. Arról is beszélt, hogy az épület külső homlokzatát a műemlékvédelem előírásai alapján kell felújítani, az épület teljes bádogos szerkezetét ki kell cserélni, az ereszcsatornákon át a teljes falfedésekig. Az Építészmester Kft. koordinálja a munkálatokat.

 

Az épület felújítását a talajnedvesség, talajvíz elleni szigeteléssel kellett kezdeni, ami a belső falakra is vonatkozik. Majd a falszerkezeteket a szigetelés elvégzése után teljesen ki kell szárítani, a lábazati vakolatot és a kifagyott téglákat el kell távolítani. Az egyházmegye 38 milliója pedig lehetőséget teremt a belső faburkolat, padozat felújítására és a freskók restaurálására. A belső falak burkolatát már lebontották, a padozattal együtt. Nagy Nándor restaurátor és Halász Gábor asztalosmester végzi el a megújításukat. A freskók restaurálására pedig a közeli hetekben tendert írnak ki.

 

Csak kevesen tudják, hogy Hódmezővásárhely egyik legrégebbi műemlékében, a görögkeleti templomban volt egy, mind eszmei, mind pedig valós értelemben is rendkívül értékes ikon, Hrisztofor Zefar, a macedón és szerb képzőművészet fontos alakjának 1770-ben készült Ohridi Szent Naum életét megjelenítő ikonja. A Szent Naum életének jelenetei című kép Zefar munkái közül is kiemelkedő. A kép a hódmezővásárhelyi templomból biztonsági okokból elkerült, most a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum gyűjteményét gazdagítja.

 

A Vásárhelyi Hírek információi szerint a templom teljes felújítása után lehetőség nyílik a Szent Naum ikon pótlására.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.