A 2015-ben Hódmezővásárhely város Pro Urbe díjjal kitüntetett Majoros Mária Ármella (OP Prédikáló Testvérek Rendje) nővér éppen most 90 éves. Ebből az alkalomból április 6-án délelőtt az ünnepelt tiszteletére szentmise volt a Szent István Templomban.

Cikkünk alján a hitéletét és az életfilozófiáját osztja meg egy ötperces – kihagyhatatlan - videóban.  

1929-ben Hódmezővásárhelyen született, gazdálkodó szülők második gyermekeként. Gyermekkorát a Tisza melletti Farkiréten töltötte. Harmadik elemitől kezdve a domonkos nővérek iskolájába járt Hódmezővásárhelyen, egészen a Mezőgazdasági Szakközépiskola befejezéséig. Megrázó élmény számára a II. világháború időszaka, érettségi előtt megtörténik az iskola államosítása, beköszönt az „új rendszer”.

A szerzetesi hivatás választása elevenen él benne, misszióba vágyik, de a vasfüggöny miatt már nem lehetett kijutni az országból. A jezsuita lelki kísérőjének javaslatára felvételét kéri a domonkos rendbe és két héttel az érettségi után, 1949-ben megkezdi Szarvaskenden a jelölt idejét, majd a noviciátust. Az országban uralkodó politikai és társadalmi helyzet miatt (szerzetesrendek szétszórása), 11 hónap után, fogadalom nélkül el kellett hagynia a noviciátust és haza kellett jönnie.

Szüleit kuláknak nyilvánították, elvették vagyonukat, tanyájukat el kellett hagyniuk. Mivel szülei nem dolgozhattak, rá hárult a családfenntartó szerep. Szegeden a Konzervgyárban kapott fizikai munkalehetőséget, de az idény befejeztével elküldik. Hosszú keresés után 1952-ben felveszik a hódmezővásárhelyi Társadalombiztosítási Igazgatósághoz, később Szentesre, majd Szegedre kerül, ahonnan 32 év szolgálat után, főkönyvelőként vonul nyugdíjba.

A legnehezebb időben is hűségesen végezte a hódmezővásárhelyi fiatalok körében a pasztorális munkát, titokban, mindig más-más családoknál találkozva. Illegálisnak minősített tevékenysége miatt állandóan megfigyelték, házkutatásokat tartottak, besúgókat szerveztek be. Minden akadály és nehézség ellenére, átörökítette a városban meggyökerezett jezsuita és domonkos lelkiséget. Nyaranta a fiatalokat táborba, lelkigyakorlatra vitte. A rendszer figyelme fokozatosan csökkent, de domonkosként csak 1978-ban tudott örökfogadalmat tenni titokban. Munkája gyümölcseként számos papi és szerzetesi/szerzetesnői hivatás indult el Hódmezővásárhelyről.

1984-ben, 55 évesen megkezdi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia Levelező Tagozatán, hogy teológiai tudását elmélyítse és felkészüljön a történelmi helyzet megváltozása utáni újabb kihívásokra, aktívabb szolgálatra.

A domonkos nővérek 1991-ben történt újraindulásakor Szombathelyen kezdi meg klauzúrás életét, majd később a Budakeszin induló házukban házfőnök. A renden belül is a fiatalok képzése volt a feladata, illetve a helyi egyházközösségekben a fiatalokkal való foglalkozás. 2001 őszén kárpátaljai misszióba küldik. Előbb Beregszászon nyílt rendházuk, majd két év múlva Ungváron. Mindkét helyen házfőnök volt, és emellett az általuk indított Magyar Katolikus Egyetemi Kollégium vezetője. Kárpátalján megtapasztalva a mélyszegénységet, cigánypasztorációt is végzett.

2004 nyarán az általános főnöknő hazarendeli a misszióból Ármella nővért és azzal bízza meg, hogy készítse elő a nővérek Hódmezővásárhelyre történő visszatelepülését. Napra pontosan 102 évvel az első, városunkban történt közösségalkotás után, 2005. augusztus 18-án Ármella nővér házfőnök vezetésével, négy nővértársával együtt elindul a domonkos nővérek klauzúrás élete, aktívan részt vállalva a város hitéleti és lelkipásztori munkájában. 2006 őszétől a domonkos nővérek ismét megkezdik hivatalosan is városunkban oktató-nevelő munkájukat az általuk fenntartott Mária Valéria Keresztény Óvodában.