BulvárA fogva tartott megszülte elrablója gyerekét

2011. november 30., szerda
 
A fogva tartott megszülte elrablója gyerekét

Újabb meglepő fordulat az 1998-ban iskolából hazafelé tartó tízéves osztrák kislány elrablása, illetve 8 évig tartó fogságával kapcsolatban.  

 

 

 

 

 

 

Nyilvánosságra került november 30-án, hogy Natascha Kampusch a nyolc és fél évig tartó fogságban szült egy babát, akinek az apja a lány emberrablója, azt állították ma.

A 10 éves lányt Bécsben 1998-ban rabolták el. Fél Európa kereste, de csak 2006-ban kiszabadulásakor derült ki, hogy 25 kilométerre Bécstől élt 8 évig fogva tartva. Elrablója, a 44 éves Wolfgang Prikopil a lány szökésének napján egy vonat elé vetette magát.

A kiszabadulását követően, az első örömkönnyek után, fellángolt a máig tartó vita, sejtett - e valamit a rendőrség, illetve vajon korábban is kiszabadulhatott volna a lány, ha a rendőrség jól végzi a dolgát.

Egyesek szerint a rendőrség most még azzal is tetézte a több éve tartó kétséget, hogy figyelmen kívül hagyta a babát, akit fogva tartója házának kertjében elástak.

Azt is állítják, hogy a rendőrség és a kormányzati tisztviselők összejátszottak, egy sor szociális munkással, hogy fedezzék a tényt. Ugyanis, kiszivárgott információk szerint a rendőrök egy göndör hajtincset, a szülésről és a gyermeknevelésről szóló könyvet találtak a pincében, ahol Prikopil Nataschát tartotta fogságban. Sőt, az osztrák pártok csatájává vált ügyben az is kiderült, emberi maradványok megtalálására specializált kutyákkal annak idején átvizsgálták a kertet, de a jelentésben csak „penészes fa” maradványokat találtak a földben. Miközben állítják, ezek az állatok nagyon jól képzettek emberi maradványok felkutatására. Az is elhallgatott információ, hogy amikor kiszabadult és orvosi vizsgálaton esett át,  azt kérdezte az orvostól: egy szülés után mennyi ideig lehet kimutatni hogy terhes volt valaki?

Arról hogy Natascha Kampusch szült, a 3096 nap című könyvében sincs utalás. Ebben inkább megpróbáltatásait írja le, azonban azóta sok minden más megvilágításba került. Kezdve attól, hogy a rendőrség tudhatott Prekopilról és ha tudhatott miért nem nyomozott? Volt-e cinkosa, aki ismerte a titkot és milyen volt valójában elrabló és foglya kapcsolata?

Kiszabadulása után nem sokkal, amikor a rendőrség felhívta, hogy elrablója öngyilkos lett, Natascha sírva kiabálta a telefonba: gyilkosok vagytok! 

Az, hogy most nyilvánosságra került, fogva tartása idején gyermeke született és vajon mi lett vele, újabb találgatásra ad okot.    

 
 
Forrás: mailonline
 

Olvassa el ezt is!

Egyetlen vásárhelyi diák került be a döntőbe

Egyetlen vásárhelyi diák került be a döntőbe

Az elmúlt évtizedben nemhogy nőtt volna, hanem csökkent a Szakma Kiváló Tanulója döntőben résztvevő vásárhelyi tanulók száma.
Mire elég a 36 millió?

Mire elég a 36 millió?

Nagyjából egyenként egymillió forint jut Vásárhely játszótereinek felújítására. A Népkerti játszótéren is pótolják az elbontott hajót.
14 éve ment el örökre Vásárhely szülötte

14 éve ment el örökre Vásárhely szülötte

Felívelő zenei pályafutása váratlanul tört ketté. A művelt, kellemes, szellemes, udvarias csevegő az ország "Antalimije" lett. Lételeme volt a humor, az önirónia.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 19. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.