Kultúra, oktatásA fizikatudás magaslatain

2014. március 30., vasárnap
 
A fizikatudás magaslatain

A 9. és 12. osztályosok korcsoportjában vásárhelyi győztese is volt a  17 hazai és határontúli iskola 75 diákjának hétvégi versengésén.

 

 

Fotó: VH

 


18 évvel ezelőtt az akkor elhunyt Tornyai Sándor, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium ismert tanárának emlékére az iskola vezetése alapította a nevét viselő évente megrendezett  Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyt a református középiskolák számára.

 

Idén, március 28- án, péntektől vasárnapig népesült be a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium épülete. XVIII. Országos Tornyai Fizikaversenyen 17 hazai és határontúli iskola 75 diákja mérte össze tudását. Az első nap fogadták a diákokat, szombaton volt a verseny, amelynek vasárnap délelőtt volt az eredményhirdetése.

A verseny ideje alatt szakmai előadásokat is rendeznek minden évben. Idén Dr. Molnár Miklós nyugalmazott egyetemi docens Tudod-e mire jó? míg Dr. Márki-Zay János nyugdíjas fizikatanár: Geometria a fizikában címmel tartott előadást.

A verseny rangját jelzi, hogy minden évben a tudományos élet jeles személyiségei is számon tartják ezt a bethlenes fizika versenyt.

Például tavaly Gyulai József akadémikus adta át a díjakat, vagy a 15. Tornyai Sándor Fizikai Országos Feladatmegoldó Versenyen Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora tartott előadást, aki a fiatal szakemberek pályatávlatairól is beszélt, valamint kifejtette, a felépülő szuperlézerrel kapcsolatos tudományos feladatokat szeretnék helyi, térségbeli szakemberekkel megoldani.

Idén a Bethlen gimnázium 2 dobogós helyezése azt mutatja, hogy van mire büszkének lenni az iskola természettudományos képzése terén. A 9. és 12. osztályosok korcsoportjának két vásárhelyi győztese már idén is begyűjtött egy – egy dobogós helyezést: az Országos Református Középiskolai Matematikai Versenyen a 12. évfolyamos Antalicz Balázs II. helyezést, a 9. évfolyamos Gémes Antal I. helyezést ért el. Mint arról írtunk Gémes Antal, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium diákja is tagja volt annak a hat fős magyar csapatnak, amely 48 ország közül ötödik helyen végzett az Indiában rendezett Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián.

 

Eredmények:


9. évfolyam:

1. Gémes Antal (Lakatos-Tóth István) Bethlen Gábor Református Gimnázium, Hódmezővásárhely

2. Jakus Balázs (Horváth Norbert) Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest

3. Csáji Gergő (Gyimesi István) Fasori Evangélikus Gimnázium, Budapest


10. évfolyam:

1. Balogh Menyhért (Horváth Norbert), Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest

2. Forrai Botond (Horváth Norbert), Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest

3. Szalai Tibor (Illlés Marianna), Tatai Református Gimnázium, Tata


11. évfolyam:

1.Csathó Botond (Tótfalusi Péter), Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

2. Schaf Alexa Lili (Kis Tamás), Eötvös József Református Középiskola, Szakiskola és Kollégium, Heves

3. Beregi Ábel, (Horváth Norbert), Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest


12. évfolyam:

1. Antalicz Balázs (Nagy Tibor), Bethlen Gábor Református Gimnázium, Hódmezővásárhely

2. Nagy Zsolt (Tótfalusi Péter), Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

3. Krokos Ádám (Makranczi Zsolt), Lévay József Református Gimnázium, Miskolc

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Pick Szeged a nyolc közé jutott

A Pick Szeged a nyolc közé jutott

A Pick Szeged hazai pályán kiütéses, 11 gólos győzelmet aratott a svéd Kristianstad ellen a férfi kézilabda EHF Kupa  meccsen. Képekkel! 
A kultúra hídja

A kultúra hídja

Március 28-án délelőtt a tavaly februári aradi fesztivál vásárhelyi folytatását rendezték meg, Különbözőségeink gazdagsága címmel. Képekkel!
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.