GazdaságA fizetésképtelenség határán van Vásárhely ivóvíz szolgáltatója

2019. június 26., szerda
 
A fizetésképtelenség határán van Vásárhely ivóvíz szolgáltatója

Az Alföldvíz Zrt. 131 településen szolgáltat, Békés és Csongrád megye nagy részén ez a cég biztosítja az ivóvizet, Hódmezővásárhelyen is és az agglomeráció településein is. 

 

 

 

 

 

 

A térség sok településén még 2014-ben vette át a szolgáltatást, amikor a törvény megszabta, hogy mennyi lakost kell kiszolgálnia egy vízműcégnek. Így a vállalathoz öt éve hatalmas terület tartozik, a közművezetékei után fizetett adó jelentősen terheli a szolgáltatót.

A hvg.hu szerint a számlákat és közterheket időre ki tudja fizetni az Alföldvíz Zrt., de a béremeléseket, amit korábban megígértek, nem tudják most teljesíteni, különben valóban a fizetésképtelenség felé sodródnának. Reagált a szakszervezet közleményére a munkáltató.

A vállalat érdekvédelmi vezetője elmondta, áprilisi tüntetésük idején még nem akartak hivatkozni a cég labilis pénzügyi helyzetére, de miután a korábbi ígéretük ellenére nem emelték a megállapodás szerint az 1200 dolgozó bérét, most kipakoltak, és június 28-án, pénteken egy levelet is visznek Orbán Viktornak a Karmelita kolostorba.

 

Az Alföldvíz Zrt. legutóbbi beszámolójából kiderült, hogy valóban nincs rózsás helyzetben a vállalat, ugyanis a korábbiaknál jóval nagyobb veszteséget produkált, 2018-ban 425 milliós veszteséget könyvelhettek el.

 

Súlyos terhet jelent az Alföldvíz Zrt.-nek az ivóvízminőség-javító programban alkalmazott új víztisztítási technológiák üzemeltetése: 2016-ban ez 102, 2017-ben 112, 2018-ban pedig 154 millió forintba került. A béremelés, amelyet tavaly hajtott végre a cég, és amelynek a folytatása most elmaradt, összesen 330 millióval dobta meg az Alföldvíz Zrt. költségeit. A tavalyi évben hiányzó tétel volt az a 100 millió forint, amelyet a tram-train beruházásban elvégzett munkáért járt a cégnek, de nem nyújtották be a számlát. A válaszból kiderült, hogy ezt már rendezték az elmúlt félévben.

 

A Vásárhelyi Hírekben írtuk 2014-ben, hogy 8,17 százalékos részvényese az Alföldvíz Zrt.-nek Hódmezővásárhely önkormányzata. Az ivóvíz-szolgáltató cég 2014-ben tartott közgyűlése hozzájárult, hogy a város 24 ezer 225 darab részvényt vásároljon, 15 ezer 269 forintos kibocsátási névértéken, összesen tehát 370 millió forintért.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Somogyi Rózsa

Elhunyt Somogyi Rózsa

52 éves korában elhunyt a Petőfi Sándor, majd Bessenyei Ferenc Művelődési Központ megbecsült közművelődési szakembere.
Újabb tram-train nagyberuházás kezdődik

Újabb tram-train nagyberuházás kezdődik

Egy újabb nagy beruházásra került szignó, amely a tram-train megépítésének egyik sarkalatos pontja volt. Kihirdették a járműtelep nyertes építőjét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.