MozaikA Facebook alapítója magyar pulikutya kölyköt vásárolt

2011. március 16., szerda
 
A Facebook alapítója magyar pulikutya kölyköt vásárolt

Szabó Zoltán tenyésztő elmondása szerint  Zuckerbergék sokáig válogattak, míg végül a fehér pulikölyök mellett döntöttek.

 

 

 

Feltehetően Beast (Szörnyeteg) a világ leghíresebb pulija jelenleg. A tulajdonos miatt: a Facebook alapító, Mark Zuckerberg a gazdi (képünkön), s ez feltehetően nagyon jó reklám a fajtának is. Beast becsületes neve egyébként Pannónia Palkó.

Márciusban  vásárolt magának pulit a legnagyobb közösségi portál, a Facebook alapítója. Mark Zuckerberg és barátnője közösen választották ki a kutyust egy magyar származású oregoni tenyésztőnél, aki pulikon kívül, komondorokat is tart. A nagy hírt már pár nappal korábban is tudni lehetett: Mark testvére, Arielle Zuckerberg blogján jelentette be, hogy a bátyja hamarosan kutyás gazdi lesz. Mint írta, két igen mulatságos megjelenésű fajta közül fog választani. A két szóban forgó kutya a komondor és a puli volt, melyek közül végül ez utóbbinak szavazott bizalmat a közösségi háló tulajdonosa.

A 8 hetes puli már be is költözött Zuckerberg Palo Altó-i lakásába, ahol a Facebook-főnök és barátnője viselik gondját. A fehér szőrű, elbűvölő kutyust a kissé meglepő Beast – Bestia, Szörnyeteg – névre keresztelték. Szabó Zoltán, a Grants Pass-i Pannonia állatfarm vezetője elmesélte: Zuckerbergék sokáig válogattak, míg végül a fehér pulikölyök mellett döntöttek. Mint kiderült, a kutyának nemcsak a fajtája magyar, de a szülei is Magyarországról származnak: Joli és Imrus az ercsi Kalácsos kennelből importált kutyák.

Néhány évtizede az alföldi legelők nélkülözhetetlen terelőkutyája volt a puli. Az elmúlt időszakban változott a mezőgazdaság szerkezete, csökkent a legelők területe és ezzel a puli munkalehetősége is. Ám mégis még ma is a puli Magyarország, ezen belül szűkebb hazája, az Alföld védjegye.

 

Olvassa el ezt is!

Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
Sikerült nyerni a harmadik meccsen

Sikerült nyerni a harmadik meccsen

A kosársuli megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a párharcot és a 9. helyért játszhat a bajnokság végén.
Nagyszerű teakwondos eredmények

Nagyszerű teakwondos eredmények

A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.