SportA Debrecen nyerte a Hepp Kupát

2015. január 4., vasárnap
 

Nem tudta legyőzni a Debrecent a Vásárhelyi Kosársuli a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa döntőjében. A mérkőzést Nagy Botond és Nagy Benedek döntötte el. A kék-sárgáknak ezzel megszakadt a 14 meccs óta tartó győzelmi sorozata.

 

Fotók: Damó Adrienn (Vásárhelyi Hírek)

 

A vendégek kezdtek jobban, a centerek kosaraira Czibere és Vas válaszolt a triplavonal mögül, sőt Vejinovics villanása után már fordítottak. (11-10) Az előnyt az első játékrész végére 10 pontig jutó Vas vezérletével 7-re növelték a kék-sárgák.

 

Nyilas perceivel folytatódott a rangadó, aki előbb egy triplával, majd egy gyönyörű ziccerrel köszönt be. Nem adta fel a DEAC, erőbedobójuk, Takács visszaállása után újra szorosabb lett a találkozó. Nehéz helyzetbe került Varga Dániel, aki begyűjtötte negyedik személyiét, így ismét padra került. 29-29-nél időt kért dr. Elek András, fiait azonban ez sem lendítette át a holtponton, a nagyszünet előtt a cívisvárosiaknak állt a zászló.

 

Takáccsal továbbra sem tudtak mit kezdeni Cziberéék, a négyfaultos Varga vitte ekkor hátán a hazaiakat. Egyre nagyobb volt a feszültség, amit a sötétmezesek bírtak jobban, ráadásul a Kosársuli a lepattanókhoz sem tudott hozzáférni. A bajt tetézte, hogy Vejinovics kipontozódott, és a különbség nem csökkent.

 

44-49-et mutatott az eredményjelző az utolsó periódus előtt, ami Erdei hárompontosával indult. Ezután Vas 3+2-jével 4-re csökkent a differencia.(48-52) A Vásárhelynek egyszerűen semmi nem ment be, a Debrecen tovább növelte vezetését, sőt a Nagy-testvérek egy-egy 9 méteres hármasával az 56-71-es győzelem mellett a kupát is megszerezték.

 

Debreceni EAC – Vásárhelyi Kosársuli SE 71-56 (15-22, 22-11, 12-11, 22-12)

Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa döntő, Hódmezővásárhely Hódtói Sportcsarnok, 880 néző.
Vezette: Gorka Sz. Minár L. és Varga Z.

Debreceni EAC: Nagy Botond 12/12, Nagy Benedek 12/3, Kaluha -, Kovács 8, Takacs 12.

Csere: Fannar -, Pék 6/6, Vas 9, Andrássy 2, Erdei 7/3, Szarka 3/3, Kiss -

Edző: dr. Nagy Ágoston

Kosársuli: Vejinovics 7/3, Czibere 5, VAS 16/6, VARGA 13, Genal -.

Csere: Rostás I. 5, Mócsai -, Nyilas 8/3, Gruda -, Kelemen 2.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

Dr. Nagy Ágoston: „Örülök, hogy a tegnapihoz képest feljavult a játékunk, és győztünk. Remélem a bajnokságban is sikerül nyernünk a Vásárhely ellen, akik nem biztos, hogy még egyszer kifognak egy ilyen rossz napot.”

Dr. Elek András: „A jobban felkészült csapat győzött. Sajnos csődöt mondtunk a lepattanókban, és a dobásaink sem sikerültek.”

 

A Hepp Kupa harmadik helyezettje  a Salgótarjánt legyőző Tehetséges Fiatalok Budapest lett.

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

A kormány elvett, de adott is

A kormány elvett, de adott is

Jól jött Hódmezővásárhelynek az év végi 800 millió forint támogatás. 2015-től települési feladattá válik egy sor szociális jellegű támogatás finanszírozása.
Háziállat, barátok, szex - ezek kellenek a hosszú élethez

Háziállat, barátok, szex - ezek kellenek a hosszú élethez

Számtalan módszer van arra, hogy meghosszabbítsa várható élettartamát. Hogy hogyan, kiderül cikkünkből.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.