KözéletA csapat nem kirakatalakulat

2011. május 15., vasárnap
 

Nevük, küldetésük, kiképzésük, fegyvereik, felszerelésük titok. Csak azt lehet tudni, ők is a Hódmezővásárhelyről indultakkal együtt, Afganisztánban teljesítenek szolgálatot. Feladatuk szintén titok.

 

 

 

 

A múlt héten Hódmezővásárhelyen, a Zrinyi Miklós Laktanyában elbúcsúztatott Afganisztánba utazó OMLT (Operational Mentoring and Liaison Team) katonáin kívül, hasonló kibocsátó ünnepségen vesznek részt magyar katonák Szolnokon, csak éppen a sajtó és más kíváncsi tekintetek kizárásával. Ők a honvédségi berkekben csak elitalakulatnak becézett 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj tagjai. Kőkemény, a külvilágtól elzárt kiképzést kaptak és ők is Afganisztánban teljesítenek szolgálatot, de pontos küldetésük nem ismert. Lehet hogy csak tanácsokat adnak, de az is lehet hogy terrorellenes offenzívákban vesznek részt. Az egység parancsnoka szerint a csapat nem kirakatalakulat, úgyhogy senki ne várja, hogy világgá kürtölik, mi a küldetésük.

"Nem, azért fognak minket kiküldeni, hogy megkeressük Oszama bin Ladent" - mondta tavaly a kiképzés végén a zászlóalj parancsnoka, Simon Attila ezredes. A csapat felkészítése ugyanakkor nem tekinthető mindennapinak, az ezredes szerint "kőkemény, külvilágtól elzárt kiképzést" kaptak, amelyben részt vettek az amerikai különleges erők is. A Bercsényi zászlóalj tagjai különféle "special forces" képzésben részesülnek, mint például a híres green beret (zöld sapkás). A teljes képzés 2 éves, és emellett egy 3 hetes különleges túlélési gyakorlaton vesznek részt (ami állítólag még az ilyen alakulatoknál se átlagos).

A Zászlóalj felszerelése nem nyilvános, de a némileg publikus információk, videók, és képek alapján egy különleges erőkhöz méltóan, átlagon felüli a felszerelésük. Kézi fegyvereik között megtalálhatóak, az MP5, M4A1 SOPMOD, Gepard stb. A híradást, a biztonságos összeköttetést szolgálják a többsávos, hordozható URH-rádiók is, melyek közül az egyik műholdas antennával képes a világ bármely pontján lévő hadműveleti területről összeköttetést biztosítani. Emellett kaptak ütés- és vízálló zsebszámítógépeket és laptopokat, amelyek segítségével a műholdas rendszeren keresztül akár fotót is képesek továbbítani a műveleti területről. Repeszálló mellényhez hasonló védelmi fokozatú málha- és védőmellényük van. Ez a különleges erők által tervezett mellény „felhasználóbarát", modul rendszerű, a feladatnak és használó igényeinek megfelelően állítható össze, továbbá eltávolítható nyak- és felkarvédelemmel is rendelkezik. Simon Attila szerint négy alapfeladatra készítették fel a csapat tagjait: különleges felderítés, közvetlen katonai akcióban való részvétel, katonai-biztonsági segítségnyújtás, és a terrorizmus elleni harc katonai feladataira. A feladat sikere és a katonák biztonsága érdekében nem árulnak el többet, parancsnokuk szerint egy ilyen különleges egység a világon "sehol sem kirakatalakulat".

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Megújulhat a Városi Könyvtár

Megújulhat a Városi Könyvtár

100 százalékos támogatással 490 millió 620 ezer forintot nyert Hódmezővásárhely a Városi Könyvtár átfogó energetikai korszerűsítésére.
Készen állunk a mesterséges intelligenciával támogatott oktatásra?

Készen állunk a mesterséges intelligenciával támogatott oktatásra?

A mesterséges intelligencia fejlődése óriási lendületet vett az elmúlt években, és napjainkra beszivárgott az élet minden területére, így az oktatásba is.
Ajándékozás a Városházán

Ajándékozás a Városházán

A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust

Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust

December12-én este a bajnoki éllovas Kozármislenyt fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely
Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely Szolidaritási hozzájárulást 2017 óta kötelesek fizetni a települések, az egy főre jutó iparűzési adó mértéke alapján.
 
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola A legújabb Magyar Közlöny szerint egy kormányhatározat az iskola infrastrukturális fejlesztéseinek támogatásáról döntött.
 
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata A háromgyerekes hódmezővásárhelyi férfi segélyszállítmányt vitt, december 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál lövések érték a teherautóját.
 
A szalonczukkedli rágcsálás napjai
A szalonczukkedli rágcsálás napjai Ugye hogy olvasóink is addig nyomkodják őket, amíg nem találnak zselést? Íme a karácsonyfa elmaradhatatlan ékességének izgalmas története.
 
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része? Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
 
Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 
Folytatás januárban a 10. helyről
Folytatás januárban a 10. helyről December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.