SportA cél a belgrádi Európa-bajnokság

2013. szeptember 27., péntek
 
A cél a belgrádi Európa-bajnokság

Gőzerővel készül a Hód Fitness SE. a szombati hódmezővásárhelyi országos bajnokságra és pontgyűjtő Grand Prix-re.

 

 

Képünkön a péntek délutáni edzés a Bessenyei Művelődési Központban

 


Rácz Ildikó a Hód-Fitness SE vezetőedzője elmondta, 25 lány indul a különböző kategóriákban és a versenynap végére aranyérmeket és további Eb-kvalifikációt vár. Eddig ugyanis a vásárhelyi egyesület három csapata már kijutott a november elsején kezdődő belgrádi kontinensviadalra.

A szeptember 28-i egész napos rendezvényen délelőtt a Fit-Kid egyéni és csoportos verseny, Grand Prix Országos döntő, délután pedig a Fitness Woman Egyetemi és Főiskolás Bajnokságot rendezik, amelyre csak 18 éven felüli, felsőoktatási intézményben tanuló lányok indulhatnak. A versenyt Fitness Woman és Fitness Lady kategóriában hirdették meg. Eddig közel húszan neveztek a különleges versenyre.

 

Rácz Ildikó elmondta, nagy öröm számára, hogy a Magyar Fitnesz Szövetség döntése értelmében a Hód Fitness SE., illetve Hódmezővásárhely rendezheti a bajnokságokat. Mint mondta, a város vezetése anyagi támogatása mellett, rendelkezésre bocsátotta a Bessenyei Ferenc Művelődési Központot. Azt is elmondta, többen szponzorálják, vannak akik ingyenesen segítik a versenyt. Többek között a Ferroép Kft. a Neverland Travel. A lányok megjelenésének egyik kulcsát, a sminket például az Esztétika Szalon biztosítja ingyenesen. A támogatók között van a Vásárhelyi Városi Televízió, a Rádió 88, és a Vásárhelyi Hírek.

170 versenyzőt és legalább ugyanennyi kísérőt, edzőt várnak a szeptember 28-án 10 órától kezdődő, már most nagy médiaérdeklődéssel kísért hódmezővásárhelyi rendezvényre.

 

Részletes program:

 

10.00                     Megnyitó, műsorkezdés                                                  

10.10                     Fit-Kid B duó-trió  gyakorlatok                                  

11.20                     Fit-Kid B csapat gyakorlatok                                  

11.45                     Bemutató                                                               

11.55                     Eredményhirdetés  Fit.Kid B csoportos

 

13.00                     Hegedűs Zoltán önkormányzati képviselő köszöntője                                                        

13.30                     I.kcs gyakorlatok                                                                      

13.50                    II.kcs gyakorlatok                                                                  

14.15                     Fitness Lady koktélruhás forduló                           

14.25                    III.kcs gyakorlatok                                                     

14.45                    IX.kcs. és Fitness Woman estélyiruhás forduló     

14.55                    Bemutató                                                                            

15.00                    IV.kcs gyakorlatok                                                     

15.45                     Fitness Lady fürdőruhás forduló                             

16.00                    V.kcs gyakorlatok                                                      

16.25                     IX.kcs. és Fitness Woman fürdőruhás ford.           

16.40                     Bemutató                                                               

16.45                    VI. kcs, gyakorlatok                                                           

17.15                    VII.kcs.gyakorlatok                                                

17.25                    VIII.kcs gyakorlatok                                               

17.55                    IX.kcs. és Fitness Woman gyakorlatok                  

18.20                    Bemutató                                                                 

 

18.30                     Eredményhirdetés        (A díjak átadásán részt vesz többek között, Rácz Mariann sokszoros osztrák és magyar válogatott kézilabdázó, Kanyó Dénes kétszeres vb-aranyérmes búvárúszó)

 

 

Olvassa el ezt is!

Sportlátvány

Sportlátvány

A gyengébbek kedvéért, a kettlebell egy dög nehéz súly, amin fül van és lehet lóbálni. Kiderült miért jó a zumba, és hogyan küldi padlóra a taekwondos a fitneszes lányt. Képekkel!
Felesleges aggódás vagy mégsem?

Felesleges aggódás vagy mégsem?

Napok óta fel-felbukkannak az FB-n, olyan hírek, hogy vásárhelyi iskolák előtt autóból gyerekeket szólítanak le. A rendőrség közleményben reagált az esetekkel kapcsolatban. 
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.