BulvárA calicivírus 200 diákot döntött le a lábáról

2015. május 8., péntek
 
A calicivírus 200 diákot döntött le a lábáról

Kiderült, mi okozta a szegedi Gregor József Általános Iskolában történt megbetegedéseket. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának laboratóriumában vizsgált székletminták humán calicivírus jelenlétét igazolták.

 

 


Mint ismeretes, május 6-án délután az iskola 120 tanulója lett rosszul és produkált hányással, hasmenéssel járó tüneteket. Másnapra a megbetegedettek létszáma 125-re emelkedett. Az iskola igazgatója a járási tisztifőorvosnak tett bejelentést, aki azonnal járványügyi vizsgálatot kezdett. Az iskola összes helyiségére vonatkozóan fertőtlenítőszeres takarítást rendeltek el, amit a tegnapi nap folyamán elvégeztek. A kivizsgálás során a főosztály munkatársai kikérdezték a beteg gyermekek szüleit, valamint felvették a kapcsolatot az összes szegedi házi gyermekorvossal is. A megbetegedettek száma a május 8-ra meghaladta a kétszáz főt: a 196 gyermek mellett további öt felnőttnél (pedagógus és személyzet) is jelentkeztek a betegség tünetei. A SZTE Gyermek Klinikájának B részlegén található fertőző osztályra a mai napig 3 gyermek került be a Gregor iskola tanulói közül, valamennyien infúziós kezelésre szorultak, általános állapotuk kielégítő.

A megbetegedések száma és a tünetek jellege alapján az étellel történő fertőződés gyanúja is felmerült. Ezért a szakemberek az iskola 300 adagos melegítő konyháján közegészségügyi szempontból is ellenőrzést tartottak. Itt hiányosságot nem tapasztaltak. Az ételmintákat vizsgálatra elvitték, valamint vízvizsgálatot kezdeményeztek.

 

A gyermek háziorvosoktól beérkezett székletminták laboratóriumi vizsgálata alapján elmondható, hogy 5 székletmintából háromban a calicivírus jelenléte igazolódott. A járvány kóroki tényezőinek felderítése céljából az iskolában a teljes tanulói létszámra kiterjedő felmérést végeznek a hétfői napon.

 

Így a nyár elején érdemes tudni:

A fertőzés elsősorban a fertőzött széklettel kontaminált élelmiszer (zöldségek, saláták, eper, málna, kagylók, stb.), a közvetlen és közvetett kontaktus (pl. élelmiszert kezelő fertőzött személy, kontaminált felületek, stb.), valamint a víz révén terjed, de a vírus a hányadék vaporizációja útján aeroszollal is terjedhet.

A calicivírusok populáción belüli cirkulációjához hozzájárul, hogy a fertőzött személy a pre- és posztszimptómás időszakban is ürítheti a vírust. Részben a rövidtávú immunitás, részben a vírusok nagy genetikai és antigén diverzitása miatt az élet során ismételt megbetegedések előfordulhatnak. A ritkán felismert sporadikus esetek mellett igazán a járványos akut gasztroenterális megbetegedések riasztóak. Humán calicivírus járvány gyakran fordul elő időlegesen zárt emberi közösségekben (óvoda, iskola, laktanya, gyermektábor, kórház, öregek otthona, stb.), ahová a vírus bekerülve gyorsan terjed és rövid idő alatt nagyszámú megbetegedést okozhat.

A fertőzést és a járványok kialakulását a vírus fekál-orál terjedése miatt a klasszikus higiénés rendszabályok betartásával, betartatásával, megfelelő virucid fertőtlenítőszerek alkalmazásával lehet a leghatékonyabban megelőzni. A humán calicivírus fertőzés megelőzésére vakcina nem áll rendelkezésre.

 

Olvassa el ezt is!

Határozzuk meg közösen a jövőt!

Határozzuk meg közösen a jövőt!

Ezt szeretné a vásárhelyi városvezetés, amikor a városban élők a következő hetekben különböző formában mondhatják el a véleményüket.
Bethlenes diák újabb nemzetközi sikere

Bethlenes diák újabb nemzetközi sikere

2015-ben az ausztriai Klagenfurtban rendezték meg a 13. Európai Természettudományi Olimpiát. Egy bethlenes diák is tagja volt az ezüstérmes magyar csapatnak.
Program a gyermekvállalás támogatására

Program a gyermekvállalás támogatására

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.