SportA bronzérem a tét

2015. június 4., csütörtök
 
A bronzérem a tét

Nagyon kell a buzdítás, mert az első mérkőzésen a Salgótarján 14 ponttal győzte le a Vásárhelyi Kosársulit. A kék-sárgáknak 15 ponttal kell nyerniük, hogy hazai pályán rendezhessék meg a mindent eldöntő harmadik találkozót.

 


 

Szombaton rendezik az NBI B csoportos kosárlabda bajnokság harmadik helyéért folyó párharc második felvonását a hódmezővásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban.

 

Az ennél kisebb arányú diadalnál azonban elképzelhető rosszabb forgatókönyv is. Ha ugyanis Nyilasék kikapnak, akkor véget ér számukra a bajnokság. Mint ismert dr. Elek András csapata hiába nyerte meg az alapszakaszt, mivel a rájátszásban ezzel pályaelőny helyett pálya hátrányhoz jutottak, ami igencsak megnehezítette a dolgukat. (A párharcokban a rosszabb bajnoki helyezést elérő együttesek játszhattak először otthon.)

A vásárhelyieknek nincs túl jó statisztikájuk a Nógrád megyeiek ellen. Eddig háromszor találkoztak a szezonban. Ezekből kettőt húzott be a Konecranes-Salgótarjáni KSE. az őszi bajnoki fordulóban a Vásárhely 18, míg a két idegenbeli rangadón az addigra már összeállt és megerősített tarjániak 28, majd 14 egységgel nyertek.

Mindeközben a döntő első összecsapására is sor került múlt hétvégén. A DEAC hazai pályán csak a hajrában tudott fordítani, és kisebb előnyre szert tenni a visszavágóra, így még teljesen nyíltnak tűnik a bajnoki cím sorsa.

A Vásárhelyi Kosársuli – Konecranes Salgótarjáni KSE mérkőzés június 6-án szombaton 18 órakor kezdődik.

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Gyalogost sodort el személyautó Hódmezővásárhelyen

Gyalogost sodort el személyautó Hódmezővásárhelyen

A lakosság segítségét kérik. A sötétkék színű járművet egy 40 év körüli férfi vezette, aki megállás nélkül továbbhaladt a körforgalom irányába.
Centrum Streetball tizenegyedszer

Centrum Streetball tizenegyedszer

Izgalmas és szép meccseket láthattunk, amelyekből nem hiányoztak a szebbnél szebb trükkök, és megmozdulások. Az egész nap a Fair Play jegyében zajlott. Eredményekkel és képekkel!
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.