Közélet970 millió a Junior Európa-bajnokságra

2015. szeptember 6., vasárnap
 
970 millió a Junior Európa-bajnokságra

Ülést tartott a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége. Az ülésen a jövő júliusi, hódmezővásárhelyi Junior Úszó Európa-bajnokság előkészületeiről is szó esett.

 

 

 

 

 

Elhangzott, hogy a Gyarmati Dezső Uszodát még tovább bővítik, hogy a helyszín tökéletesen alkalmassá váljon az esemény lebonyolítására. A 800 milliós kormányzati, valamint 169 milliós TAO-támogatásból jelenleg is épül egy 33x25 méteres, fedett medence, amely az Eb alatt bemelegítő medenceként funkcionál majd. Ezen túlmenően erősítőtermet is kialakítanak, így az uszoda a már meglévő, tízpályás versenymedencével tökéletes helyszíne lehet a július 6. és 10. között esedékes korosztályos Eb-nek. 

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke jelezte, egy évvel a 2017-es világbajnokság előtt ez az esemény egyfajta főpróbának is tekinthető, ennek megfelelően a szövetség a lehető legnagyobb szakmai támogatást nyújtja a megrendezéséhez.

 

Az uszoda fejlesztésére közel 1 milliárd forint áll rendelkezésre. A munkálatok egyikeként  megkezdték a nyitott 50 méteres medence lelátójának bontását. A helyére kerülő  új létesítményben egy 300 négyzetméteres kondicionáló terem is helyet kap.

A következő hónapok építkezései a strandra járókat is érinti, de az üzemeltető Hód- Fürdő Kft. ígérete szerint igyekeznek minimálisra csökkenteni a kellemetlenségeket.  

 

Olvassa el ezt is!

Hatezren kaphatnak ingyen jogosítványt

Hatezren kaphatnak ingyen jogosítványt

Óriási az érdeklődés a kormány ingyenes teherautósofőr-képző programja iránt, hatezren kapnak majd C és E kategóriájú jogosítványt.
900 gyerek ingyen étkezik

900 gyerek ingyen étkezik

Szeptember elsejétől a kötelező óvodai beíratás korhatárát 5 helyett 3 éves életkorra módosította a kormány. Ezzel együtt bővítette az ingyenes étkezők körét.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.