Félperces376 új munkahely jön létre a Csongrád megyei vállalkozásoknál

2013. november 20., szerda
 
376 új munkahely jön létre a Csongrád megyei vállalkozásoknál

A tavalyinál is sikeresebben szerepelt Csongrád megye a Nemzetgazdasági Minisztérium februárban meghirdetett, pályázatán: a negyedik legeredményesebb megye lett az országban.

 

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból rendelkezésre álló 10+3 milliárd forintból 84 megyei vállalkozás összesen 747 millió forintnyi, vissza nem térítendő támogatást nyert el.

A februárban közé tett felhívás szerint a forrás elsősorban gépek, berendezések, felszerelések vásárlására, építkezésre fordítható, és feltétele volt minimum 2 fő munkavállaló teljes munkaidőben történő foglalkoztatása. A pályázónak vállalnia kellett, hogy a meglévő létszámot is megtartja további két évig, így valójában 1480 fő munkahelye vált a döntéssel biztossá.

 

Olvassa el ezt is!

Magunk festjük meg környezetünk képét

Magunk festjük meg környezetünk képét

Versegi Attila: Helyi cégként, a helyiekkel együttműködve lehet a leginkább erősíteni a hozzáállást. Elindult egy folyamat, amelynek messze még a vége.
Sikeresek a Kosársuli utánpótlás csapatai

Sikeresek a Kosársuli utánpótlás csapatai

Rendkívül jól szerepeltek az elmúlt napokban a Kosársuli utánpótlás csapatai. A gyermek (u12) korosztályban Mezőberényben és Karcagon mind a hat meccsét megnyerte a három csapat.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.