Kultúra, oktatás2013-tól erkölcstan vagy hittan

2012. április 21., szombat
 
2013-tól erkölcstan vagy hittan

Megindult az egyeztetés az egyházak és a kormányzat között az iskolai hit- és erkölcstanórák bevezetésével kapcsolatban. A végrehajtási szabályok nyár végére készülnek el. Sajtóértesülések szerint az új tantárgyak 2013-as indítása nemcsak az állami iskolák diákjaira, hanem minden Magyarországon tanuló általános iskolásra vonatkozik.

 

 

A köznevelési törvény értelmében 2013 szeptemberétől kötelező jelleggel beépítik az általános iskolák órarendjébe az erkölcstant, de aki szeretne, ehelyett egyházi személy által szervezett hittanra is jelentkezhet. Az oktatásért felelős államtitkárság a héten megindította a szakmai egyeztetést a történelmi egyházak képviselőivel az iskolai hit-és erkölcstan bevezetéséről.

'Az első tárgyalás szerdán volt, amikor is számba vettük, hogy az intézkedés milyen gyakorlati kérdéseket vet fel, és hogy milyen lépéseket kell tenni a személyi és a tárgyi feltételek megteremtéséhez' közölte Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház zsinati oktatásügyi irodájának vezetője.

Az új tárgyakból hetente egy foglalkozáson kell majd részt venni, amelyen várhatóan speciális, a többi tárgytól eltérő számonkérés lesz. A tervek szerint nem lesz központilag meghatározott tananyag sem, az iskolák, illetve az oktatást végző egyházak szabadon eldönthetik, hogy melyik tankönyvből oktatnak, és a szülők is maguk választhatják meg, hogy melyik egyház hitoktatására íratják be gyermekeiket.

Információk szerint az erkölcstanórákat az iskolák tanítói, tanárai fogják tartani – várhatóan hatvanórás továbbképzés után. A hittan esetében azonban a tanórák megszervezésétől és megtartásától kezdve a hitoktató alkalmazásán és ellenőrzésén át a tanagyag meghatározásáig minden az egyházi jogi személy feladata lesz. A szükséges tárgyi feltételeket viszont mindkét esetben az oktatási intézmény köteles megteremteni.

 
 
Forrás: OP
 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.