Kultúra, oktatás1956 képei, rajzai, szobrai az Emlékpontban

2011. augusztus 16., kedd
 
1956 képei, rajzai, szobrai az Emlékpontban

„1956 művészei – 1956 képei, rajzai, szobrai” címmel, Csizmadia Zoltán és Tóth Sándor munkáiból nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. A két művész a Képzőművészeti Főiskola forradalmi bizottsági tagjaként vett részt az ’56-os eseményekben.

 

(A képen Csizmadia Zoltán festménye)

 

 

Csizmadia Zoltán festőművész krónikásként vetette vászonra 1956 eseményeit. Tanulmányúton járt Bécsben, Londonban, Párizsban és Itáliában. 1963-ban a Fiatal Képzőművészek Stúdiója vezetőségébe választották. 1964-ig Budapesten élt, majd Veszprémbe költözött, ahol a város támogatásával gondtalanul dolgozhatott. Éveken át a Magyar képzőművészek Szövetsége Észak-dunántúli Területi Szervezetének Veszprém megyei titkára volt. Még főiskolás korában megismerkedett a vásárhelyi művészettel. Rendszeresen eljárt a mártélyi alkotótelepre.

 

Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművésznek 2009-ben Szegeden a Móra Múzeumban, tavaly pedig Nyíregyházán volt életmű kiállítása. Mindkét kiállításán fontos szerepet kapott 1956.  Az Emlékpontban nem csak a forradalom napjait idéző rajzok, szobrok és grafikák kerülnek bemutatásra, hanem egy 1956-os emlékműtervet is láthat a közönség.

A kiállítást augusztus 19-én, pénteken délután 5 órakor az Emlékpont „Galéria” kiállítótermében Döbrentei Kornél, József Attila-díjas író, költő nyitja meg.

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.