Kultúra, oktatás171 első éves hallgató az MGK-n

2025. július 30., szerda
 
171 első éves hallgató az MGK-n

Csaknem hétezer hallgatót vettek fel az idei központi felvételi eljárásban a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE).

 

 

 

 

 

 

 

Az SZTE-re 8395-en jelentkeztek első helyen és 6913 új hallgatót vettek fel.

Alapképzésen 4449-en, mesterképzésen 1232-en, osztatlan képzésen 1022-en, felsőoktatási szakképzésen pedig 210-en kezdik meg tanulmányaikat. Közülük állami ösztöndíjas képzésen 5692, önköltséges finanszírozási formában 1221 új hallgató tanul majd.

 

Szegeden 6732, Hódmezővásárhelyen 171, Békéscsabán tíz hallgató kezdi meg tanulmányait.

A képzési formák közül változatlanul a nappali képzések a legnépszerűbbek, idén 4947 új hallgató tanul majd így, míg levelező és távoktatásos képzéseken 1966 a felvett hallgatók száma, ami azt jelenti, hogy sokan szeretnének munka mellett diplomát szerezni.

 

A soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően várhatóan több mint 9 ezer új diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberében az SZTE-n. Az egyetem hallgatói létszáma így 25 és 26 ezer között alakul majd.

 
 
Forrás: SZTE
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely is szerepel a listán

Vásárhely is szerepel a listán

Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság programjának köszönhetően 105 általános és középiskolában épülhet mászófal a következő tanévben.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vásárhelyi ezüstérem Skopjéban

Vásárhelyi ezüstérem Skopjéban

Skopjéban rendezték meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, 14 és 18 év közötti az európai fiatal sportolók számára.
Vásárhely kimaradt

Vásárhely kimaradt

Kihirdették a Versenyképes Járások Program nyerteseit. Mártély, Mindszent, Székkutas megnyerte a benyújtott 500 millió forintos közös pályázatát.
 

És ezt már olvasta?

Már csak a 10. helyen a Kosársuli
Már csak a 10. helyen a Kosársuli A visszatérő Borbáth Balázs ponterős játéka ellenére 90-81-re kikaptak a csabaiaktól, akik így a Hepp-kupa után ismét győzelmet ünnepelhettek a Kosársuli ellen.
 
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba Hódmezővásárhelynek most sem kell, de például Mártélynak novemberben 15 milliót kell fizetnie.
 
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában Ez lesz Magyarország egyik legmodernebb naperőműve, amely méretében, technológiai újításaiban és kivitelezési gyorsaságában is kiemelkedő.
 
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban Régészet, képzőművészet, roma- és társadalomtörténet is szerepet kap a Tornyai János Múzeum novemberi programkínálatában.
 
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
 
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

A hódmezővásárhelyi Nagypál Dóra is ott lehet jövőre Shanghajban a 48. WorldSkills versenyen, amit szakmák olimpiájaként is szokták emlegetni.

 
A végére nem meredt energia
A végére nem meredt energia Október 31-én este a sereghajtó PTE-PEAC vendégeként folytatta az NB I/B Zöld csoportját a Vásárhelyi Kosársuli.