Ma már csak az idősek emlékezetében él a hódmezővásárhelyi tömeggyilkosság, amelynek 56 áldozata volt. Kilencvenöt évvel ezelőtt történt az 1919-es esztendő egyik legszörnyűbb tömeggyilkossága Hódmezővásárhely határában, ahol román katonák 56 ártatlan, többségében vásárhelyi polgárt gyilkoltak meg.
Az első világháború befejezését követő zűrzavaros időszakban többször „cserélt gazdát” Hódmezővásárhely városa. 1919 tavaszán a bolsevik direktórium idején internálták a város húsz, köztiszteletben álló vezetőjét, a "Lenin-fiúk" több embert gyilkoltak le brutális kegyetlenséggel a városban. Az elmenekülő "vörösök" helyére francia gyarmati katonák, majd a román megszállók érkeztek. Ezzel kezdetét vette Vásárhely és a románok által elfoglalt országrészek intézményesített kifosztása. A városi tanács tagjait letartóztatták, mivel nem kellő eréllyel hajtották végre a rekviráló bizottság utasításait, sőt sérelmezték az eljárás módját. A tanyákon élők szenvedtek leginkább a bandákba tömörült román katonák erőszakosságától, fosztogatásaitól és rablásaitól, de a város lakóira is hatalmas nyomás nehezedett a tervszerű rekvirálással, közmunkára kényszerítéssel és megaláztatással.
Július közepén a Vörös Hadsereg Tiszai-offenzívájának következtében néhány órára újra magyar kézre került Hódmezővásárhely, majd ismét visszatértek a románok. A román áldozatokért ‑ a város környéki harcokban 22 román, egy vöröskatona és 16 civil vesztette életét ‑ bosszúra szomjaztak a megszállók. E drámai napok kulcsfigurájává egy magát Berényi Lászlónak nevező és a város rendőrparancsnokának kinevező 24-26 éves fiatalember vált. Román katonai segédlettel tartotta társával rettegésben a várost: nemcsak végigrabolták Vásárhelyt, hanem tucatjával tartóztattak le embereket koholt vádakkal vagy váltságdíj fejében.
1919. július 25-én délelőtt Berényi, az akkori román városparancsnoktól kapott gépfegyveres fedezettel felhozatta a városháza börtönéből a foglyokat, majd az egymáshoz kötözött emberek elindultak a város határába. Voltak, akik a verésektől már menni sem tudtak, őket kocsira dobva hurcolták magukkal. A csoportot az utcákon rémülten figyelők közül Berényi többeket belöketett a halálmenetbe. Hiába kértek irgalmat és megbocsátást a város hitfelekezeteinek lelkészei, a román főhadnagy kijelentette, akik katonáira fegyvert fogtak, nincs kegyelem.
A menet a Hódmezővásárhelytől 6 kilométerre lévő Nagy Dezső-féle tanyánál állt meg, ahol a román katonák a foglyokat csoportokba állítva agyonlőtték. A tömeggyilkosság 56 áldozatának fele harminc év alatti volt ‑ a legfiatalabb mindössze 16, a legidősebb 62 éves ‑, túlnyomó többségük szegény sorban élt, nincstelen földművesek, iparos vagy kereskedő segédek voltak. A véres testeket a tanya mellett temették el – többüket még élve –, exhumálásukra a tömeggyilkosság után bő egy héttel került sor. Ezt követően temethették el a családtagok a város temetőiben az áldozatokat, akik közül kilenc főt nem sikerült azonosítani, ők feltehetőleg fogságba esett, vidéki vöröskatonák voltak.
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata koszorúzásra és csendes emlékezésre várja Vásárhely polgárait és a civil szervezeteket július 24-én, csütörtökön 9 órára a Kutasi út 194-es km-nél álló emlékműhöz.
