GazdaságZuhan a belvizes földek értéke

2011. február 3., csütörtök
 
Zuhan a belvizes földek értéke

A Vásárhelyen és környékén élők esetében is várhatóan növekedni fog az életjáradékért földet felajánlók száma, ugyanis az elmúlt hónapokban hatalmas árzuhanás volt tapasztalható belvizes területeken.

 

 

Lantos Attila vásárhelyi falugazdász szerint hetente többen is érdeklődnek az életjáradék program iránt, bár ezt még idén nem hirdették meg.

Utoljára 2010. áprilistól júniusig volt  az ötödik életjáradék program. 2006 februárjáig az állam 19 ezer gazdálkodótól vásárolt meg 53 ezer hektárt. Az átlagos életjáradék összege 31.000 forintot tett ki havonta.
2009-ben például egy 55 éves férfi havi 1187, míg az ennyi idős nő havi 926 forintra jogosult, a régi szabályok és az új rendelet szerint is. A 70 év feletti férfiak havi járadéka 2454, míg a nőké 1979 forint, 100 ezer forintnyi földérték után. A nők azért kapnak kevesebbet, mert nekik hosszabb ideig fizeti az állam a járadékot. Az életjáradék összege a szerződéskötés évét követő minden év március 1-től az előző évben megvalósult átlagos nyugdíjemelés százalékos mértékével emelkedik.

A Vásárhelyen és környékén élők esetében is várhatóan növekedni fog az életjáradékért földet felajánlók száma, ugyanis az elmúlt hónapokban hatalmas árzuhanás volt tapasztalható a belvizes  területeken és ez a tendencia az előrejelzések szerint tovább folytatódik, mivel az ingatlanok és földek sok helyütt eladhatatlanná váltak. A legkomolyabb károkat Dél-magyarországi régió szenvedte. Az érintett szektorokban akár 35-40 százalékos ingatlanár csökkenés is megfigyelhető, és a szakértők szerint további csökkenésre lehet számítani.

 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.