Kultúra, oktatásZongora a lelkem meghosszabbítása

2012. október 3., szerda
 
Zongora a lelkem meghosszabbítása

„Szombaton este régi nagy kedvencek szólalnak meg, a legszebb ruhájukba öltöztetve.” Ezt mondta Hegedűs Endre zongoraművész, az október 6-i hódmezővásárhelyi koncertje elé. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében 7 órakor kezdődő zongoraestnek két főszereplője lesz, Frederick Chopin és Liszt Ferenc.

 

 


„A repertoárt a vásárhelyiekre gondolva állítottam össze, de ezek a darabok egyúttal az én szívemnek is kedvesek,” osztotta meg érzéseit a Vásárhelyi Hírekkel a Liszt-díjas művész.

 

Az esti műsort végignézve, valóban szívet melengető, szeretnivaló darabok csendülnek fel. Chopin 40 éves sem volt, amikor elvitte a halál, de őt sohasem felejtette el az utókor. Mindig sokat játszották a darabjait, és soha nem maradt el a siker, ha felcsendült egy-egy Chopin kompozíció. Szinte minden műve felfogható, megérthető, de zongoradarabjai technikailag sokszor elég nehezek, a zongoraművészek mégis nagyon kedvelték és kedvelik őket. Hegedűs Endre is az avatott előadók közé tartozik. A szünet után a zongoraművész eddigi életművének állandó szerzője, Liszt Ferenc műveit élvezheti a közönség. Zongorakompozícióiból több lemezt is készített. Liszt művei Hegedűs Endrénél szó szerint is „jó kezekben vannak,” amiről a zongoraművész azt mondta, „valahol a liszti zsenialitás jele az is, hogy zenéje Mozarttal vagy Schuberttel összehasonlítva könnyebben előadható-eladható.”

 

Egyszer Hegedűs Endre úgy fogalmazott, a zongora a lelke meghosszabbítása. Szülővárosában, Hódmezővásárhelyen a közönség ennek a spirituális érzésnek lehet tanúja október 6-án este, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ koncertjén.    

 

A koncert műsorán:

Chopin: g-moll ballada, op. 23 ; Chopin: 2 noktürn, op. 9  -  b-moll no. 1 és Esz-dúr no. 2 ; Chopin: 2 keringő - h-moll, op. 69 és Gesz-dúr, op. 70 ; Barcarolla, op. 60 ; Chopin: Asz-dúr "Hősi" - polonéz, op. 53 ;   -    szünet    -   Liszt: Obermann völgye ; I. Mefisztó - keringő ; A Villa d'Este szökőkútjai ; Wagner - Liszt: Tannhäuser-nyitány

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.