Kultúra, oktatásZöldség- és gyümölcskavalkád

2011. december 1., csütörtök
 

Volt, aki hámozott, volt, aki szeletelt, mások pedig a mesterszakácsokat is meghazudtoló módon állították össze a színpompás és ínycsiklandozónak ígérkező salátákat a vásárhelyi Szent István Általános Iskola egészségnapján. A délutáni programon mindenki jól lakott.

 

 

 

 

 

Sőt az étkezés utáni fogmosás szabályaival is megismerkedtek a gyerekek, és a rájuk leselkedő vírusokról is sokat megtudhattak, szüleikkel közösen.

 

Projektnap keretében készültek a saláták és folytak az előadások a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola termeiben. A szülők az iskola orvosától, dr. Szilágyi Máriától, hallhattak fontos információkat a fertőző betegségekről, a középfülgyulladástól egészen az AIDS – ig. Ez utóbbiról éppen december elsejéhez, az AIDS világnapjához kapcsolódóan. Amíg a szülők fontos ismeretekkel gazdagodtak, addig a gyerekek a tantermekben készítették az uzsonnát. Az első és második osztályos nebulókat pedig Kádár Ágnes védőnő várta egy interaktív mesével, ami a fogápolás fontosságát volt hivatott megtanítani.

 

„Céltudatosan kell megtanítanunk a gyerekeket, hogy az egészséges életmód a mindennapjaik részévé váljon. Ezért is fontos a mai egészségnap.  Most a legkisebbeknek hoztam, egy interaktív bábmesét a fogápolásról és az egészséges táplálkozásról. Hogy mennyire fogékonyak, erre a szülők visszajelzése a legjobb bizonyíték. Volt, hogy azt a házi feladatot kapták, hogy vigyenek magukkal egy stoppert, fogmosáshoz, hogy biztosan három percig tartson, és bizony sok anyuka jött be hozzám, hogy valóban lemérik az időt a gyerekek. Egyszóval a hallottak, a  későbbiekben a mindennapjaik részévé válhat, főként  ha jó példát mutatunk nekik.” - osztotta meg nézeteit a 11 éve iskolai védőnőként dolgozó Kádár Ágnes.

 

Egészséges táplálkozás ide vagy oda, a gyerekek nagy lelkesedéssel készítették a salátákat. Minden teremben folyt a munka. Volt, aki még az alapanyagokat is megdézsmálta. A végeredmény a szivárvány minden színében pompázó kész saláták egymás mellett sorakoztak a tálakban. Alma, körte, narancs, banán, mangó, citrom, számos zöldség is, sőt még málna is. A sort még folytathatnánk, egy biztos, az asztalokon csakis friss egészséges ételeket találtak a gyerekek.

 

Ez az iskolában nem számít különleges eseménynek, hiszen a tanórákon is gyakran foglalkoznak az egészséges életmóddal és ételekkel, avatott be a részletekbe Tatár Krisztina, alsó munkaközösség vezető, a délután főszervezője. „A tanítási órákba, amennyire csak lehet, beleépítjük ezeket a témaköröket. A cél, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét az egészség megőrzésére, védelmére. Gondolok itt a helyes táplálkozásra, a helyes napirendre, vagy épp a mozgás és a friss levegőn való tartózkodás fontosságára. A mai délután pedig kiegészítésként szolgál ezekhez,” hallottuk Tatár Krisztina.

 

A szorgos munka eredményét, nekem is volt szerencsém megkóstolni. Egy piros színárnyalatokban pompázó salátával kínáltak, és amíg kóstolgattam a gyümölcsöket, a szakácsok, azaz a gyerekek odasereglettek körém és kórusban kérdezték: „Hogy ízlik?” A válasz egyértelmű volt és nem is lehetett más: „Nagyon finom!”

 
 
S.B.
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.