KözéletZöld Pont térkép Hódmezővásárhely természeti értékeivel

2011. április 8., péntek
 
Zöld Pont térkép Hódmezővásárhely természeti értékeivel

Hódmezővásárhely természeti értékeinek hat négyzetméteres fotókkal, magyarázó szöveggel ellátott tablóját készíti el a Szent István Általános Iskola Zöld Kapocs környezeti nevelői és az Informatika Munkaközössége.

 

 

 

 

Mint ismeretes ez az a munkaközösség, amelynek segítségével a Szent István Általános Iskola tanulói tavaly decemberben meglepték a fél országot, a budapesti Campona bevásárlóközpontban rendezett kiállításukkal. A vitrinekben kiállított tárgyakkal, illetve ott a  helyszínen, játékos kézműves foglalkozásukon mutatták be kamerák kereszttüzében  mennyi minden készíthető hulladékból. Most egy pályázati projekt keretében Hódmezővásárhely diákjai, szüleik, óvoda és iskolapedagógusok részvételével a város és környékén található természeti értéket képviselő tájat, növényt, állatot óriás poszteren fotókkal és a képeket magyarázó szöveggel ellátva mutatják be. A fotópályázatra május elsejéig várják az alkotásokat.

A díjazott képek a Zöld Kapocs Oktatóközpont honlapján, kiállításon illetve a városról készülő ZÖLDPONT térképén is bemutatásra kerülnek.

 

Olvassa el ezt is!

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.