Kultúra, oktatásZajos jókedv, sporttal, tortával, tehetség megcsillantóval

2017. június 12., hétfő
 

Tizennyolc produkció, a könnyedebb zenés műfajokból, amelybe belefért egy kis kórus, karaoké, tánc többféle formában. Mindez nem egy tehetségkutatón, hanem inkább egy „tehetség megcsillantón” történt, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola tornacsarnokában.

 

 

 

Fotók: VH 

 

 

 

Igaz ez a program már a délelőtt megkoronázása volt, hiszen a Diáknap 8 órakor az udvaron kezdődött, pedagógusnapi köszöntővel, illetve a tavaszi papírgyűjtés értékelésével. Forrainé Kószó Györgyi igazgatónő elmondta, a Szülői Munkaközösség döntése alapján a papírgyűjtésből idén - mint képeinken is látható -  kosárpalánkot, ping-pong asztalt, kispályás mobil focikaput vettek. Na persze idén sem maradhatott el az eredményes osztályok jutalmazása…tortával, ami osztatlan sikert aratott a kisdiákok között. A délelőtt folyamán aztán a sport és az egészség játszotta a főszerepet.     

 

11 órától az iskola tornatermében az X-Faktor mintájára, a már hagyományosnak számító Liszt-Faktorral folytatódott a Diáknap. Bárki benevezhetett az iskola tanulói közül, kategóriák szerint: egyéni, csoportos és stílusirányzat alapján. Az előválogatás után 18 produkció kapott zöld utat a „világot jelentő deszkák” felé.

Az irányvonalat is megmutatta az egykori lisztes diák, Ancsányi Ivett, akinek a dalával kezdődött a műsor. Már 2011-ben a Péczely Attila Városi Népdaléneklési Versenyen első lett, tavaly télen pedig - mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtunk - Felnőtt kategóriában Ancsányi Ivett lett a Dunakanyar Hangja. Ősszel pedig az X-Faktorban láthattuk.

 

Fellépését követően a diákokkal, tanárokkal megtelt tornateremben, ahogy sorra jöttek az előadók, úgy emelkedett a hangulat, egy-egy jól sikerült produkció alatt-után már a csápolás mellé egyre hangosabb lett a nézősereg.

A diákok egyre emelkedő tetszésnyilvánításában, felszabadultságában már a vakáció közeledte is kiérezhető volt, és addig már csak „négyet kell aludni”.

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Felpezsdült a vásárhelyi atléták idei szezonja

Felpezsdült a vásárhelyi atléták idei szezonja

Kiss Pál, a Hódiák SE elnöki tisztét januártól betöltő szenior atléta a hétvégén ismét első helyezett lett. Két fiatal hódiákos atléta pedig az Atlétikai Magyar Bajnokságon vett részt.
 Jól jött a rendőrök segítsége

Jól jött a rendőrök segítsége

A Mártélyi Holtág zegzugos, lakatlan erdős területén június 10-én két idős nő már 4-5 órája bolyongott, amikor rájuk sötétedett. A Rendőrségtől kértek segítséget.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.