KözéletZajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása

2012. május 15., kedd
 
Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása

Az Országgyűlés tavaly december 30-án fogadta el az új egyházügyi törvényt, s az első körben 14 egyház bejegyzéséről döntött. Ez év február 27-én újabb 18 egyházat ismert el a parlament.

 

 

 

 

Azok a korábban egyházként működő szervezetek, amelyeket márciustól az egyházügyi törvény nyomán nem ismernek el egyháznak, április végéig nyújthatták be a vallási egyesületté nyilvánításra vonatkozó kérelmet az illetékes törvényszékeken.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) korábbi tájékoztatása szerint ahhoz, hogy az adott szervezet alapcélként vallási tevékenységet végző egyesületként tovább működjön, az engedélyt változásbejegyzési eljárás keretében kellett kérelmeznie. Az elfogadott vallási egyesületek használhatják az egyház elnevezést, adományt gyűjthetnek, a személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásában részesülhetnek - 2013-tól civil szervezetként -, közoktatási, szociális intézményt tarthatnak fenn, felsőoktatási intézményük lehet, és megtarthatják termőföldjeiket.

 

A bíróság a szervezetet kényszer-végelszámolási eljárás keretében jogutód nélkül megszünteti, ha az április 30-áig a továbbműködéséről nem vagy nemlegesen nyilatkozott, illetve ha a változásbejegyzési eljárás eredménytelenül zárul.

A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya azt közölte, április 30-ig hozzájuk 93 beadvány érkezett, de arról, hogy ezek közül mennyi a bejegyzési kérelem és mennyi a más jellegű ügy, nincs nyilvántartásuk.

A Budapest Környéki Törvényszék 14 kérelmet kapott a vallási egyesületté alakulás ügyében - tájékoztatott Kende Katalin szóvivő, hozzátéve: egy kérelmezőt elutasítottak, mert a legalább 10 tag helyett csak 4 írta alá beadványukat.

A Debreceni Törvényszéknél Figula Ildikó sajtószóvivő közlése szerint 15 korábbi egyház kezdeményezte egyesületi bejegyzését (Tevékeny Szeretet Közössége, Út és Erény Közössége Egyház, Metafizikai Hagyomány Centruma, Sophia Perennis Egyház, Szövetség Teljes Evangélium Gyülekezet, Megújult Pünkösdi Roma Hitközség, Salom Bibliai Gyülekezet, Szent Kamill Keresztény Egyház, Aranykor Támogató Szeretet Közösség Egyháza, Gondviselés Közösség Egyháza, Szent Luca Magyarországi Közösség Egyháza, Fény és Szeretet Szabad Keresztény Egyház, Veritas Testvérközösség Egyház, Diakónia Egyház, Debrecen Menhely Egyház).

Az Egri Törvényszékre csak a Hetednap Adventista Reformmozgalom nyújtott be kérelmet - közölte Nyíri Beáta sajtószóvivő.

A Győri Törvényszéknél Máté Kinga szóvivő tájékoztatása szerint egy szervezetet érintett a törlési eljárás, s ez folyamatban van.

A Gyulai Törvényszék sajtótitkára, Bagdi Árpád elmondta: náluk csak a Mária Temploma Egyház kérelmezte egyesületi bejegyzését.

A Kaposvári Törvényszéken a Remény és Gondviselés Egyesületet már bejegyezték. Bejegyzés alatt áll a Boldog Évek Közösség, a Kálvin János Presbiteri Misszió, a "Keresztyén Család Gyülekezet - Christian Family Church, Krisztus testének egy része" és a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Egyházteste.

A Kecskeméti Törvényszéken 4 vallási közösség jelezte az egyesületté válási szándékát (Kunszentmiklósi Boldog Isten Gyülekezete, Életenergia Közössége Független Szellemi Rend, Hilaris Hitközösség, Silencio Hitközösség).

A Miskolci Törvényszékre 10 kérelem érkezett: 5 esetben a vallási egyesületté alakulást kérvényezték, 3 esetben a bíróság kényszer-végelszámolást rendelt el, míg 2 kérelmező jogi személyiségét megtartotta, mert az a törvény szerint egyháznak minősített szervezet helyi szervezete volt és maradt - mondta Szabó József szóvivő.

A Nyíregyházi Törvényszékre 4 korábbi egyház nyújtott be kérelmet: a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, a Tevékeny Segítés Közösségének Egyháza, a Renaissance Mission Egyház és az Egyetemes Hit Egyháza - tájékoztatott Nyakó Zsuzsanna elnökhelyettes-szóvivő.

A Pécsi Törvényszéken a De La Salle Szent János Egyházat és a Dzsaj Bhim Triratne Buddhista Közösséget vették nyilvántartásba vallási egyesületként, további két szervezet bejegyzése folyamatban van.

A Szegedi Törvényszéken 2 kérelem elbírálása még tart; itt 3 közösség már átalakult egyesületté (Magyar Vaisnava Hindu Misszió, Hetednapi Adventista "Reform Mozgalom" Nemzetközi Misszióegyesület, Tudatos Egyesület).

A Székesfehérvári Törvényszéken 4 eddigi egyház kérte egyesületté nyilvánítását - tájékoztatott Gieszné Boda Orsolya elnökhelyettes. Három esetben (Dávid Sátora Gyülekezet Egyesület, Székesfehérvári Keresztény Közösség Egyesület, Aranybárka Egyesület) nem jogerős döntés van a bejegyzésről, a negyedikben hiánypótlást kértek.

A Szolnoki Törvényszéken a "Jászsági Gyülekezet Jászberény" kérte egyesületkénti bejegyzését - közölte Sándor Géza szóvivő.

A Szombathelyi Törvényszék szóvivője, Tóth András elmondta: itt két volt egyház kérte a nyilvántartásba vételt, az Isteni Ige Társasága és az Élet és Út Egyháza.            

A Tatabányai Törvényszéken 5 volt egyház (Béke Gyülekezet, Esztergomi Teljes Evangéliumi Közösség Újszövetségi Gyülekezet, Fehérlótusz Közösség, Magyarországi Church of God Egyház, Maranatha Lelkiismereti és Ideológiai Egyházközösség) nyújtott be kérelmet - jelezte Széplaki László sajtószóvivő.

Veszprém megyében kizárólag a Prana Egyház adott be kérelmet - közölte Dülkné Pintér Zsuzsanna szóvivő.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
Vásárhely sem maradt ki

Vásárhely sem maradt ki

70 hazai oktatási intézmény, köztük a Németh László iskola, valamint szerb, román és észak-ír iskolák is kaptak bombafenyegetést hétfő reggel.
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
 

És ezt már olvasta?

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.