KözéletZajlanak az egyeztetések

2011. április 20., szerda
 
Zajlanak az egyeztetések

Még az idén új önkormányzati rendszer lesz - jelentette ki Hódmezővásárhely polgármestere, aki úgy véli: kicsi a valószínűsége, hogy a jövőben a polgármesterek parlamenti képviselők lehetnek.

 

 

 

 

Legkésőbb ősszel a Parlament elé kerül az új választási törvény - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Részletekről azonban még nem tudott beszámolni, mivel még nem kezdődött meg a törvény vitája.

Az alkotmány után az igazságszolgáltatás reformja következik a kétharmados törvény keretében - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz parlamenti frakciójának a vezetője, aki hozzátette: az Igazságügyi Minisztérium dolga, hogy ebben a kérdésben javaslatokat tegyen és összegyűjtse az érveket, amelyek a döntéseket megalapozzák.

Az a fontos, hogy egy hatékony, jól működő, kiszámítható igazságszolgáltatás legyen, ne húzódjanak el az ügyek, minél hamarabb szülessenek meg a döntések - hangsúlyozta Lázár János.

Kiemelte azt is, hogy szükség lesz a választási rendszer reformjára is. Az új alkotmány részletes szabályokat tartalmaz a választásokra és a választhatóságra vonatkozóan. Minden sarkalatos törvényt ebben a kérdésben 2012. január 1-ig megalkot a kormány, vagyis a választójoggal kapcsolatos szabályozás is legkésőbb ősszel a parlament elé kell, hogy kerüljön - fűzte hozzá.

Lázár János kijelentette: 2014-ben kétszáz fős parlament lesz, és a kormány még az idén szeretné felállítani az erre vonatkozó szabályokat. Arról, hogy pontosan milyen változások lesznek a választási rendszerben, nem tudott nyilatkozni, de hangsúlyozta: szeretnék, ha minden kétharmados törvényhez az ellenzék is hozzájárulna.

Mindenkivel szeretnénk egyeztetni, várjuk az ellenzéki pártok észrevételeit. Tárgyalókészek vagyunk - fogalmazott a politikus, aki beszélt az önkormányzati rendszer átalakításáról is.

A menetrendet felvázolva elmondta: májusban teszi le a Belügyminisztérium a törvény új koncepcióját a kormány asztalára, és reméli, hogy a költségvetés vitájáig megszületik az új törvény, amely új önkormányzati rendszert eredményez. Ebben a kérdésben már egy hónapja intenzív egyeztetések zajlanak a kormány és a Fidesz-frakció között.

Még az idén új önkormányzati rendszer lesz - jelentette ki Hódmezővásárhely polgármestere, aki úgy véli: kicsi a valószínűsége, hogy a jövőben a polgármesterek parlamenti képviselők lehetnek.

Ha ez az összeférhetetlenség nem áll fenn, akkor valószínűleg a következő parlament a polgármesterek parlamentje lesz, hiszen a városvezetők általában népszerűek a saját választókerületükben, és közvetve vagy közvetlenül meg is választják őket. Ez beszűkíti azok létszámát, akik a közélet ügyeihez hozzáférhetnének, és ez egészségtelen lenne, mint ahogy azt sem tartja egészségesnek, hogy valaki 20-30 éven keresztül polgármestere egy közösségnek.

 
 
Forrás: fidesz.hu
 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.