GazdaságXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2012.

2012. május 11., péntek
 
XIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2012.

Megnyílt a XIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítás Hódmezővásárhelyen; az ország legnagyobb tenyészállat kiállításán három nap alatt, több száz tenyésztő és ipari kiállító várja a mezőgazdaság iránt érdeklődőket.

 

 

 

 

 

Fekete Balázs főszervező, a Magyar Állattenyésztési Szövetség elnöke a megnyitót követően az MTI-nek elmondta: az idén összesen több mint 400-an kértek bemutatkozási lehetőséget. Jellemző, hogy az ország szinte minden pontjáról érkező kiállítók nagyobb területet igényeltek, és több állatot vagy terméket hoztak magukkal, mint a korábbi években.

Legnagyobb számban tejelő marha állomány látható, 137 egyeddel a Holstein Fríz-tenyésztők jelentek meg. Mellettük a kettős hasznú Magyartarkás tenyésztők és a koncentrált tejű termelők is bemutatkoznak. A húsmarha ágazat minden idők legnagyobb állományát hozta idén Hódmezővásárhelyre.

A Charolais tenyésztők 44 boxot töltenek meg, de láthatók a Limousine, a Blonde D' Aquitaine, a Hereford, az Angus, sőt Magyarországon kevésbé ismert fajták egyedei is. A kiállításon ezen kívül a szürke marhák és bivalyok kiváló példányait is megcsodálhatják az érdeklődők.     

 

A lovasoknál hagyományosan a Mezőhegyesen kitenyésztett három fajta a Gidran, a Nonius és a Furiso jelent meg. Idén utóbbi a kiemelt fajta, így megrendezik a VII. Nemzetközi Furioso Szemlét. A megmérettetésre Szlovákiából, Csehországból, Németországból és Romániából is érkeztek lovak.     

 

A sertéságazat mind az öt fajtáját felvonultatja. Csaknem félszáz helyen figyelhetők meg a Magyar nagyfehér-, Magyar lapáj sertések, valamint Duroc, Hampshire és Pietrain fajták. Hozzájuk hasonlóan a juhtenyésztők is mintegy 50 kutricában mutatják be legszebb tenyészállataikat.     

 

A baromfi részlegben az idén először lesznek díszbaromfi bemutatók. Szintén újdonságnak számítanak 2012-ben a nyúl bemutatók. A halasok tavaly jártak először Hódmezővásárhelyen. Akkora sikert arattak, hogy idén megduplázták területüket és már 200 négyzetméterre rendezkedtek be.    

 

Az ipari kiállítók közt megjelentek egyebek közt az állattartói technológiát-, a gyógyszert-, a szaporítóanyagot forgalmazók, a takarmányozók, és a mezőgazdasági gépészet is.     A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozóját a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervezi kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének jelentős segítségével. A rendezvény 2005-től a növénytermesztési ágazat bemutatásával is bővült, s így a kiállítás elnevezése 2007-től Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra változott.

 

A három nap részletes programja ITT!

 
 
Forrás: MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.