KözéletX. Dr. Rapcsák András Sakk Emlékverseny volt szombaton

2011. július 16., szombat
 
X. Dr. Rapcsák András Sakk Emlékverseny volt szombaton

2002-ben rendezték először Hódmezővásárhelyen, a néhai polgármesterről, dr. Rapcsák Andrásról elnevezett sakk emlékversenyt. Az idén tízéves verseny július 16-án szombaton délelőtt volt a Fekete Sasban.

 

 

Frissítve:2011. 07.24.

 

A verseny tétje idén 150 ezer forintos összdíjazású vásárlási utalvány volt. A névadó dr. Rapcsák András nemcsak politikus és polgármester, hanem ponterős csapatjátékos volt, jól ismerte a 64 fekete-fehér mező rejtelmeit, behatóan tanulmányozta a sakk szakirodalmat. Szenvedélyesen szeretett sakkozni, a szellemi sport iránti elkötelezettségét sakktársai máig nagyra értékelik. 

Botka Péter, a vásárhelyi Pákozdi Ferenc Sakk Sportegyesület szakosztályvezetőjének a  tájékoztatása szerint szombaton délelőtt 77 játékos mérte össze tudását. A játék svájci rendszerű szisztéma szerint, kilenc partiból állt. Az első helyezett a 28 éves Pataki Győző nemzetközi mester, a decsi Községi Sportegyesület játékosa, a második Szalai Kornél FIDE mester, a harmadik Hajnal Zoltán nemzetközi mester lett. Ötödik Mészáros András, hatodik Csonka Balázs. Botka Péter szerint, a mindössze 14 éves Csonka Balázs eredménye nagy jövőbeni reményekkel kecsegtet, különösen ha azt nézzük, hogy több nemzetközi mester között ért el hatodik helyezést. A vásárhelyi sakkozók közül Tatár Kiss Szabolcs a nyolcadik helyen végzett. A legeredményesebbek: Ádok János, Ábrahám Zoltán, Bene Zoltán voltak.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.