Kultúra, oktatásVitkay Vetélkedő Torontálvásárhelyen

2015. szeptember 22., kedd
 
Vitkay Vetélkedő Torontálvásárhelyen

Torontálvásárhelyen, a helybeli születésű Vitkay Gyula zeneszerző és versírónk emlékére 1996-ban a József Attila Kultúrotthon és az újvidéki Rádió és Televízió közös szervezésében alakult meg az egyedülálló Magyarnóták és Csárdások Fesztiválja a VIVE, amely azóta tradícióvá vált és minden évben megrendezik.

 

 

 

 

Szeptember 26-27-én ez lesz a 20. alkalom, amely olyan önazonosság-tudatot fejlesztő zenei rendezvény, amely a vajdasági magyarság zenei kultúrájának minőségibbé tételét szolgálja. A fesztivál különlegessége, hogy a fellépők nem csak a már ismert nótákat éneklik, hanem új szerzeményeiket is előadják.

2015-ben a kerek évfordulóját ünneplő vetélkedő műsora eltér a hagyományoktól és nem verseny jellegű lesz, hanem a korábbi évek díjazottjai, valamint meghívott vendég előadók lépnek fel.

 

Hódmezővásárhelyről – fellép: művésznevén Vásárhelyi Szilárdként ismert Égető Imre, illetve többek között a Tarjáni, a Csúcsi Olvasókör tagjai is kilátogatnak.

 

A rendezvény lehetőséget biztosít az egymástól távol élő magyarság összetartására is, illetve Hódmezővásárhely és Torontálvásárhely, valamint Zenta több évtizedre visszanyúló partnerkapcsolatának ápolására.

Idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.-nél és 2,5 millió forintot nyert a „Testvértelepülések programok és együttműködések” elnevezésű program támogatásra. Vagyis ezzel járul hozzá a hódmezővásárhelyi önkormányzat a rendezvény szervezéséhez.

 

 

 

Olvassa el ezt is!

A körzeti megbízottnak nemcsak az arcmemóriája jó

A körzeti megbízottnak nemcsak az arcmemóriája jó

Néhány nappal korábban igazoltatott egy 24 éves hódmezővásárhelyi férfit, aki a keresett kétkerekűt tolta. 4 nappal később elmentek érte a rendődök.
Ázsiából, Észak- Afrikából érkeztek Vásárhelyre

Ázsiából, Észak- Afrikából érkeztek Vásárhelyre

Mérföldkőnek számít a Mezőgazdasági Kar életében, hogy külföldi diákok részvételével angol nyelvű mezőgazdasági mérnökképzés indult szeptembertől. Képekkel!
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.