Kultúra, oktatásVitamindús táplálék

2011. április 9., szombat
 
Vitamindús táplálék

Bányai Lászlóné, 1987 óta vezeti a Kiskórust és 2011 óta a Gyermekkórust. Most mindkét hódmezővásárhelyi kórus Arany Diplomát kapott. Ahogy a városban ismerik, Gyöngyike néni sikerének titka: tudja mit szeretnek a gyerekek.

 

 

 

Április 7-én a Csongrád megyei Éneklő Ifjúság minősítő találkozóján, Szegeden a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola Kiskórusa Arany Diplomát kapott, Országos Dicsérő oklevéllel, másnap szintén a minősítésen az iskola Gyermekkórusa is Arany Diplomát kapott, Elismerő Oklevéllel. Mindkét kórus karnagya, az iskola tanára, Bányai Lászlóné. A Kiskórus meghívást kapott Szegedre, az április 14-i Gálahangversenyre  amelyen az általános-, és középiskolák, illetve a felsőoktatási intézmények kórusai is fellépnek. Ezen a gálán ebben az évben a Szeged Városi Kórusegyesület által alapított Karnagyi Díjat Bányai Lászlóné, az Éneklő Ifjúságért Díjat Berei Erzsébet veheti át.

 

 

Bányai Lászlóné 1987 óta vezeti a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola Kiskórusát, 2011-től átvette a Gyermekkórust is. A 78 tagú kiskórus a Csongrád megyei iskolák közül az egyik legeredményesebbnek számít. Ebben nagy szerepe van a most kitüntetett kórusvezető énektanárnőnek, akit a Vásárhelyi Hírek munkatársa az eltelt majdnem negyedszázadról faggatta. Bányainé, vagy ahogy a városban ismerik Gyöngyike néni elmondása szerint a két kórus vezetésében egy kicsit könnyebb a Kiskórussal, mert őket még nem zavarja meg annyira a változó világ, még szeretnek énekelni. Élvezik a hangok szárnyalását. Ahogy fogalmazott, ezért igyekszik nekik „vitamindús zenei táplálékkal” szolgálni, vagyis olyan műveket venni a repertoárba, amelyek éneklése örömet, sokszólamúsága pedig sikerélményt szerez nekik. Mint mondta, nagyon türelmes típusnak tartja magát, és ezen az eltelt közel negyedszázad sem változtatott.

Valószínű éppen ennek a kedves, mindig jó szándékot sugárzó, de következetes pedagógiai módszerének köszönheti, hogy a már régóta vezetett Kiskórus sok díjat hozhatott haza. 2007-ben Hódmezővásárhely Önkormányzata is értékelte munkáját, a város Nevelésügyének Szolgálatáért kitüntetést vehetett át.

Arra a kérdésre, hogy a két napja kapott Arany Diplomát hogyan fogadták a gyerekek, elmondta, nagy volt az öröm mindkét kórus tagjai között, de sajnos nincs mód megjutalmazni őket. Illetve, valami mégis lesz, hiszen a kicsik megkérdezték, hogy kaphatnak-e Negrót? Gyöngyike néni, munkatársunknak elárulta, saját pénzén vásárolt néhány csomag „torokseprővel” azért hétfőn meglepi a szépen szerepelt kisgyerekeket.            

 

Hacsak, egy hódmezővásárhelyi szponzor nem jelentkezik, hogy akár szerényes is, megvendégeli a sikeres kórustagokat!

 

Olvassa el ezt is!

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.