Kék hírekVisszatérő vendégek Röszke térségében

2011. szeptember 19., hétfő
 
Visszatérő vendégek Röszke térségében

A hétvégén elfogott 10 határsértőből ketten már másodjára próbálkoztak illegálisan a schengeni övezetbe lépni.

 

 

Videónkon: így ballagnak az éjszakában a határsértők, köztük kisgyerekek.

 

 

Tegnap reggel a határátkelőhely térségében igazoltattak három koszovói állampolgárt a rendőrök, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. Ellenőrzésük során kiderült, hogy egyikőjük, egy 26 éves férfi, már másodjára próbálkozik illegálisan belépni a schengeni övezetbe, ezért vele szemben beutazási és tartózkodási tilalom volt érvényben. Ellene büntető-, míg társai ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményeztek.

Az este folyamán a stabil hőkamera jelzésére a kisszéksósi út közelében végeztek terepkutatást a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei. Ennek során a kézi hőkamerán három férfira lettek figyelmesek, akik illegálisan léptek magyar területre. A három koszovói állampolgárt elfogták. Közülük az egyik, egy 29 éves férfi, szintén "visszatérő vendég" már Röszkén, ezért vele szemben büntetőeljárás indult.

 

Hajnalban a vasút mellett gyalogolt négy fő, amit a stabil hőkamerán szintén észleltek a rendőrök. A helyszínre irányított járőrök egy afgán családot - köztük egy gyermeket - fogtak el, akik szintén a zöldhatáron keresztül szerettek volna belépni az országba. Ügyükben idegenrendészeti eljárást kezdeményeztek.

 

Olvassa el ezt is!

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.