Kultúra, oktatásVisszaél befolyásával a szegedi EHÖK

2011. július 24., vasárnap
 
Visszaél befolyásával a szegedi EHÖK

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) vezetését gazdasági előnyök motiválják az érdekképviselet helyett - legalábbis ezt állítja több hallgató és professzor is a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). A hirtv.hu információi szerint az egyetemi diákvezetéssel kapcsolatban egy 690 milliós kollégiumbérlet, az egyetemi klubok üzemeltetése és az ösztöndíjak elosztása ügyében is felmerül a gyanú.

 

 

 

Az elmúlt évtizedekben az SZTE-n komoly zsarolási potenciálra tett szert egyharmados szenátusi képviseletével a hallgatói önkormányzat. A tanulók és a professzorok közül is kevesen mernek szembeszállni az EHÖK vezetésével, mert, ha megteszik a karukon dolgozók érdekeit is veszélybe sodorhatják. A hallgatói blokk nem bízta a szabad versenyre a klubok, büfék üzemeltetésével foglalkozó egyetemisták által létrehozott Universitas Nonprofit Kft. piaci pozícióit sem - írja a hirtv.hu. Benke Csaba, a SZOTE Klub üzemeltetője úgy nyilatkozott: tavaly augusztus vége felé két prominens hallgatói önkormányzati vezetője megkereste - azt mondták, hogyha kapnának 75 millió forintot egy összegben, és utána évente 25-öt, akkor nagyon szívesen megtennék, hogy a Ledniczky doktornál, illetve a Vécsey dékán úrnál leállítják azt a dolgot, aminek úgyis az lesz a vége, hogy a szerződését felbontják. A szegedi egyetem a felújítás után öt évre bérelné ki az egyik belvárosi szállodát prémiumkollégiumnak 690 millió forintért. A hirtv.hu információi szerint a több mint félmilliárdos bérleti díjat a már meglévő kollégiumok fenntartására és felújítására szánt keret önkényes visszatartásával spórolta meg a hallgatói önkormányzat vezetése.

 
 
Forrás: edupress - hírtv
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.