Kék hírekVillanyoszlopnak ütközött egy autó Hódmezővásárhelyen

2014. november 27., csütörtök
 
Villanyoszlopnak ütközött egy autó Hódmezővásárhelyen

A közúti baleset szerdán délután, fél négykor történt Hódmezővásárhelyen. A Csomorkányi úton egy Dacia típusú személyautó lesodródott az útról és villanyoszlopnak ütközött.

 

 

 

A jármű a baleset következtében az oldalára borult. A hódmezővásárhelyi tűzoltók rövid idő alatt a helyszínre érkezett. A járművet áramtalanították, majd visszavontatták az úttestre. Az autó 40 éves székkutasi sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. A műszaki mentési munkálatok idejére félpályás útzár volt érvényben.

 

Olvassa el ezt is!

Kétszeres bronzérmes lett Zsarkó Dániel Péter

Kétszeres bronzérmes lett Zsarkó Dániel Péter

Mariborban, a Kick Box Európa-bajnokságon 30 ország több mint 600 versenyzője mérte össze tudását. A földeáki Zsaró Dániel Péter is a magyar válogatott tagja volt.
Megint iskolapadba ülnek a közfoglalkoztatottak

Megint iskolapadba ülnek a közfoglalkoztatottak

December 1-jével uniós támogatással indul a közfoglalkoztatottak oktatása 160 képzési irányon. A képzési programok 62 százaléka OKJ-s végzettséget ad
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.