Kultúra, oktatásVidám közösség

2013. november 16., szombat
 

2011-ben rendeztek először az Aranyossyban Márton napi mulatságot. ’Márton Madara’, ahogy a családi napot elnevezték, azóta is minden évben "szárnyal".

 

Fotók: VH

 

 

Ugyanakkor az idén november 15-én rendezett családi délután sem sorolható semmiképp a néha egyhangúvá váló, évente ismétlődő jeles napokhoz kötődő iskolai rendezvények sorába. Mindez elsősorban a nagyon lelkes, innovatív, és minden ötletet örömmel felkaroló tanári karnak, másodsorban a jó dolgokra „mindig vevő” szülőknek köszönhető.

 

Így aztán pénteken délután, a hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Iskola és Óvoda vidám felnőttekkel, és még vidámabb gyerekekkel zsúfolt tornacsarnoka a finomságoktól roskadozó asztalokkal inkább hasonlított egy szuper nagy családi találkozóra, semmint egy iskolai rendezvényre. Nem járunk messze az igazságtól, mert a Márton napi mulatság egyik visszatérő játékos feladata, hogy a diákok a családjuk, ismerőseik közül minél több vendéget hívjanak meg egy-egy asztalhoz. Mint képeinken is látható, a nyolc nagy asztal között volt, amelyiket 38-an ülték körül. Nemcsak a legtöbb rokont, ismerőst vendégül látó asztalt díjazták, hanem tortát kaptak a legötletesebb, legszebb Márton-napi teríték készítői is. Idén az első osztályosok asztala nyert, egy gasztronómiai kiállítást meghazudtoló terítékkel.      

A szó szerint fergeteges, nevetéstől hangos délután során volt műsor, rajzpályázat eredményhirdetés, tombolahúzás, majd egy néptáncos pár „beindította” a táncos lábakat. Óvodások, iskolások együtt próbálgatták a libatopogóst és a libacsűrdöngölőst. A gyerekek és a szülők legtöbbje közben persze a libából otthon készült és itt tálalt ételekre, és a számtalan süteményre koncentrált. Igazi családias hangulatban folyt a körbekínálás, amelyből a tanárok sem maradhattak ki.

„Három éve kitalált Márton Madara Nap ötletének megvalósításában az motivált minket, hogy egy közösségformáló, közösségépítő délutánt töltsünk el családias hangulatban. Ha körbenézünk, érthető az én nagy-nagy örömöm” – mondta, Kissné Hatvani Erika az iskola igazgatója.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jön a Pink Családi Sportnap

Jön a Pink Családi Sportnap

A hódmezővásárhelyi sportnap fénypontjaként az edzőkkel, az érdeklődőkkel és Grundman Bélával, a zumba hazai atyjával együtt, egy közös nagy zumbázással zárják a rendezvényt. Részletes program!

Kezdődik a mozivarázs

Kezdődik a mozivarázs

A vásárhelyiek nagy örömére és a jegyelővételekből láthatóan nagy érdeklődéstől kísérve, csütörtökön premierfilmekkel, digitális vetítéssel, 3D-ben újranyílik a Mozaik Mozi.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.