Kultúra, oktatásVetélkedő a zenei nevelés prófétájáról

2017. március 7., kedd
 
Vetélkedő a zenei nevelés prófétájáról

Kodály Zoltán zeneszerző születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából Kodály emlékévet tartanak 2017-ben.

 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

A két évforduló és az emlékév apropóján Országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedőt szerveztek a Megyei Jogú Városok általános- és középiskolái, valamint alapfokú művészetoktatási intézményei részvételével. A versenyjellegű országos műveltségi játék fővédnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta énekművész.

 

Március 7-én Hódmezővásárhelyen a 7 városi általános iskola csapatainak részvételével, a legautentikusabb helyszínen, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában rendezték a városi fordulót.

A vetélkedő komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hódmezővásárhelyi városi forduló egyik levezetője maga az országos vetélkedő szakmai anyagának összeállítója Varga Károly, Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett ny. főiskolai vezetőtanár, a másik műsorvezető pedig a Magyar Rádióban több évtizeden át a komolyzenei műsorok elhívatott és értő szerkesztő-műsorvezetője, Magyar Kornél volt.

A két teremben bonyolított vetélkedőn Bányai Lászlóné, a Liszt-iskola egykori pedagógusa, kórusvezető illetve Vágó János, a Péczely iskola igazgatója által vezette zsűriben a város ismert zenepedagógusai vettek részt.

 

Területi döntők Érd városában lesznek május 27-én és 28-án. Ebben a megyei jogú városok egy-egy intézményi csapata vehet részt.

 

Az összesen 68 iskola közel 800 diákjának részvételével rendezett vetélkedő országos döntője Budapesten a MÜPA-ban lesz június 10-én. A döntő játékon a területi döntők egy-egy győztes csapata és a három legnagyobb összpontszámot elért csoport versenyezhet. 

 

A vetélkedőn a jó válaszok alapján kapott pontozás végeredménye:

Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola 79,5

Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola 65,5

Bethlen Gábor Református Gimnázium 64

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola 61

Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola 60

Németh László Gimnázium, Általános Iskola 56

Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola 48

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Húsvét négynapos ünnep lett

Húsvét négynapos ünnep lett

Már tizenegy pirosbetűs ünnepünk van. Pünkösdhétfő és mindenszentek napja után ezzel újabb nevezetes keresztény dátum is bekerült a hivatalos munkaszüneti napok közé.
A szülinap kettős de a lelkük egy maradt

A szülinap kettős de a lelkük egy maradt

A kispere­gi Szabó ikreket, Melindát és Izabellát 1998-ban bravúros műtét­tel választották szét egymástól a Szege­di Gyermekklinikán. Most 18 évesek.

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.