Kultúra, oktatásVesd bele magad!

2012. március 14., szerda
 

"Szeretnénk, ha a gyerekek felfedezhetnék a saját maguk által ültetett, gondozott és betakarított zöldségek zamatát, valamint a kertészkedés örömét" – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a napokban, amikor Tiszaigaron, Mikula Lajossal, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének  ügyvezető elnökével a Vesd bele magad! program keretében vetőmagcsomagokat adott át a helyi általános iskola diákjainak.

 

 

A programban a hódmezővásárhelyi iskolák is részt vesznek. Március 12-én és 13-án már két iskolában ki is osztották a vetőmaggal teli dobozokat.

 

A HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda az idén első alkalommal csatlakozott a Vesd bele magad! című programhoz.  A megvalósítás a Nádor Utcai Tagintézményben az alsó tagozatosok körében, valamint a székkutasi Gregus Máté Tagintézményünkben történik. A Nádor Utcai Tagintézményben március 12-én délután a szülők és a gyerekek személyesen vehették át az egyenként csomagolt kis dobozokat.

 

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda 2. a osztályos tanulói, Rostás Istvánné osztályfőnök személyében jelentkezett a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA által szervezett Vesd Bele Magad! Programba. A programhoz csatlakozást a szülők is támogatták, örömmel fogadták a lehetőséget. A megérkezett vetőmagokat március 13-án osztották ki tanítványaiknak.

 

 

 Háttér

A Vesd bele magad! programot 2011-ben indította el az AGRYA, hogy minél több kisiskolással megismertesse a helyben előállított termékek fontosságát. Míg tavaly 17 általános iskola 2 ezer diákja ízlelhette meg saját kiskertjének termését, idén már több mint 20 ezer tanuló kaphat magyar vetőmagot az akció segítségével. A programban általános iskolai osztályok vehettek részt, akik minden hónapban beszámoltak kertjeik növekedéséről, a zöldségek felhasználásról.

2011 végén az AGYRA országos adománygyűjtési akcióba kezdett, hogy idén is el tudja indítani a programot.

A kezdeményezést a Vidékfejlesztési Minisztérium is támogatja, hiszen a program a vidéki életmódot, a helyi termelést népszerűsíti, és a kisdiákok nevelésén keresztül segíthet a vidéki népesség megtartásában.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.